Szemináriumi elöljáróként és főpásztorként hogyan vélekedik a mai fiatalabb papi nemzedékekről?
Mások az ő indíttatásaik, másként közelítik meg a dolgokat. Rosszabb vagy jobb egyik vagy másik nemzedék? Nem gondolom. A papnevelés és az egyházi gondolkodásunk problémáját abban látom, hogy nem tudjuk igazán vonzónak bemutatni a hivatást (ez más hivatásoknál is így van), a jó szándékú, de bizonytalan indíttatású fiatalokat pedig nem sikerül jól felkészíteni a papi életre. Ez aztán tanácstalansághoz vezet. (...)
Püspök úr, Magyarországot missziós területnek tekintik ma már. Újraevangelizálásra van szükség?
Nem lehet a múltra hagyatkozni, újra kell vetni. Csakhogy ennek meg kell találni a módját. Olyan ez, mint az elhasznált épület, amelyet felújítanak. Nem jelenti azt, hogy mindent le kell bontani és ki kell dobni. (...)
Ön a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első püspöke. Mi az, amit sikerült elérnie, hiszen az alapoktól kellett kezdeni a püspökség megszervezését.
Az egyik fontos feladatomnak tekintettem a plébániai rendszer átalakítását. A katolikus hívők sok településen, szétszórva élnek. Egy-egy közösség kis létszámú. A plébániai rendszer akkor alakult ki, amikor még nagyobb létszámban voltak papok. Hozzá kellett igazítani a rendszert a konkrét valósághoz.
Fölmértük, hány plébániát tarthatunk fönn, ahová papot is tudunk küldeni. Mintegy ötven plébániai központot hoztunk létre, és ezekhez rendeztük a kisebb településeket. Így arányos és jobban ellátható egységek jöttek létre. Világi munkatársakat (akolitusokat) képeztünk, akik segítenek a papoknak a liturgikus és más egyéb szolgálatban. Nyolcvan aktív papunk van, s mintegy nyolcvan akolitus működik. Ezen kívül körülbelül száztíz hitoktató segíti a lelkipásztori munkát.
Jól működnek az iskoláink. Nem vettünk át túl sok nevelési-oktatási intézményt, inkább a minőségi színvonal emelésére törekedtünk. S aztán a rengeteg építkezés. Huszonegy év alatt huszonöt kisebb-nagyobb új templomot szenteltünk fel az egyházmegyében. Ez persze csak a munka materiális része. Úgy szoktam fogalmazni, hogy bár hátrányos helyzetből indultunk, húsz év alatt sikerült felzárkóznunk a többi egyházmegyéhez a lelkipásztori szolgálat minősége és a papi összetartozás vonatkozásában. Már van sajátos arca, lelkülete egyházmegyénknek.
A katolikusok kisebbségben vannak, ugyanakkor jelentős a cigány lakosság számaránya. Ez újabb feladatokkal szembesít.
Be kell vallanom, látványos eredményekről nem tudok beszámolni. A területünkön élő, cigány származású honfitársaink vegyesen vallják magukat római katolikusnak, görögkatolikusnak vagy reformátusnak, de egyre többen vannak, akik ennek már nem tulajdonítanak jelentőséget.
Sok helyütt próbálkozunk a cigánypasztorációval, de még messze nem tudnék jelentős eredményekről hírt adni. Nem csak adományok továbbításáról van szó. Ebben egyébként a Karitász és a helyi csoportok sokat segítenek. De fontosabb az együttélés kultúrájának fejlesztése. Ez könnyebben megy olyan helyeken, ahol hosszabb ideje élnek egymás mellett cigányok és nem cigányok. Azokkal van több baj, akiknek nincs helyi »identitásuk«.”
