Hol demokrácia van...

„Az egész felvonulást végiglengte a szabadság szelleme, az együttes vonulás vidámsága, a demokráciában felnőtt emberek öntudata és magabiztossága. Az egyik sarkon gumilabdákkal lehetett megdobálni a kormánytagok kartonfigurát, másutt a Bella Ciao című olasz partizáninduló szólt, akadtak, akik táncolva vonultak, és a menet szélén ott álltak, belga mentoraik között, az országba frissen érkezett menekültek is. És jó volt látni, hogy egy demokráciában a keresztény szakszervezetek zászlója megfér a vörös csillaggal, a sarló-kalapáccsal és Che Guevarával is.

A tüntetés megint megerősített abban a régi meggyőződésemben, hogy igazi demokrácia csak ott van, ahol erős szakszervezetek, hatékony munkavállalói érdekképviseletek is léteznek. Ezek hiányában a parlamenti demokrácia könnyen kiüresedhet, az elit öncélú játékának tűnhet, s a csalódott tömegek előbb a hazug populistákat választják, majd teljesen kiábrándulnak a rendszerből. Belgium sem csodaország, itt is van korrupció, kormányzati dilettantizmus és megannyi más baj. De az emberek az egy-két évente változó miniszterelnököket csak szükséges rossznak tekintik, s ha veszélyben érzik a szociális biztonságukat, akkor nyelvi, vallási, politikai és generációs ellentéteken felülemelkedve össze tudnak fogni egymással. És ha kell, országos sztrájkkal, óriási tömegdemonstrációkkal folyamatos tiltakozással bénítják meg az ország életét. Céljaikat, ahogy a magas életszínvonal és szociális biztonság mutatja, eddig többnyire elérték. Aki irigyli a jólétüket, annak először is az elszántságukat kellene átvennie.

A tüntetés végén néhány száz anarchista nekiment a menetet addig békésen biztosító rendőröknek, és kisebb csatatérré változtatta a Déli pályaudvar környékét. A média szenzációhajhász része csak ezt emelte ki a többórás, karneválszerű felvonulásból. A Népszava tudósítója számára az egy-két ezreléknyi erőszakoskodónál fontosabb volt százezernél több ember demokratikus elkötelezettsége, elszántsága és vidámsága.”