Nagyrészt az EMMI, az NKA és az MMA forrásai biztosítják a kormány, a kultúrpolitika és az MMA ellen európai színtéren küzdő szervezet működését. Van probléma? Mi a probléma?
Kultúrharcos hevülettel ment neki a magyar kormányzatnak és Navracsics Tibor európai biztosjelöltnek a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) a közleményével − a biztosjelölt európai parlamenti meghallgatásának napján, mondandójukat Juncker bizottsági elnöknek és az EP-képviselőknek címezve. A jól kiszámított politikai akció − és egyáltalán, az egylet − súlyát persze a helyén kell kezelni, de nézzük csak, mik is az eset körülményei!
A Független Előadó-művészeti Szövetségnek olyan sokszínű tagsága van, amiben elfér a Krétakör, a Frenák Pál Társulat, az Ördögkatlan Fesztivál, a Spinoza Ház, a Pintér Béla Társulat, valamint olyan független előadó is, mint Csáki Judit Orbán-kritikus színikritikus.
Kérdés, hogy a FESZ európai plénum elé tárt közleményét vajon leokézta-e a komplett tagság, vagy pedig a szervezet vezetése, esetleg egy harcos tagja fogalmazta meg az átlagos Népszava-publik színvonalát alulról súroló, a létező negatív folyamatok leírásának hitelességét otromba túlzásokkal romboló irományt. A közleményt mindenesetre a szövetség jegyzi.
A FESZ közleményéből a létező problémákon túl többek között olyanokat tudhat meg Juncker és az Európai Parlament tagsága (már akihez eljut az írás), hogy a kormány „másodrendű polgárnak tekinti az időseket, a melegeket, de főképp a romákat”, és „úgy változtatja meg saját javára a választási rendszert, hogy a következő önkormányzati választások már alig érdemlik meg ezt a nevet”.
A történet a Magyar Művészeti Akadémia kritizálásánál vesz vicces csavart: a FESZ azt írja, hogy a kormány „jogszerűtlenül felállít és alaptörvényébe foglal egy úgynevezett művészeti akadémiát, s olyan elnököt állít az élére, aki bevallottan nem a művészi minőség, hanem a nemzeti érzület és lojalitás alapján támogatja az alkotókat”.
Sok oldalról, sokféleképpen lehet kritizálni az Orbán-kormány kultúrpolitikáját (ha egyáltalán beszélhetünk egységes, átgondolt kultúrpolitikáról, mert szerintem nem). A Magyar Művészeti Akadémiát is lehet kritizálni − helyzetbe hozásának körülményeiről nekünk is megvolt a magunk véleménye. De minimum érdekes a kultúrharc egy olyan szervezet részéről, ami szinte kizárólag a kormányzati kultúrpolitika és a Magyar Művészeti Akadémia pénzcsapjaiból, központi költségvetési forrásokból tud működni.
A FESZ ugyanis így működik: a saját honlapján elérhető éves beszámolóiból derül ki, hogy nagyrészt az EMMI, az NKA és az MMA forrásai biztosítják a kormány, a kultúrpolitika és az MMA ellen európai színtéren küzdő szervezet működését.
A 2012-es beszámolóból kiderül, a FESZ-kritizálta kormány részéről az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 millió + 500 ezer, az NKA Színházi Szakmai Kollégiuma 2 millió forintot, a FESZ által lesajnált Magyar Művészeti Akadémia 900 ezer + 700 ezer forintot adott a központi költségvetés forrásaiból a szövetségnek − ezen kívül pár tízezer forint jött össze egyéb támogatásokból. 2013-as beszámolójuk szerint a Magyar Művészeti Akadémia 900 ezer + 700 ezer forinttal támogatta a szövetséget. Nem túl jelentős tételekről van szó, de ennyiből el is működhet egy efféle egylet.
Végtelen vitát folytathatnánk, hogy mennyire, milyen mértékben kell egy államnak finanszíroznia a kultúrát és a kultúra körüli civil szervezeteket. Európában, itt a kontinensen dőreség lenne az amerikai modellről álmodozni, mások a hagyományaink, sajnos. De ha már az állam, a kultúrpolitika és annak szervezetei finanszírozzák a működésünket, meglehetősen furcsán veszi ki magát, hogy ugyanezeket a szervezeteket a közleményben tapasztalható hangnemben és színvonallal külföldön mószeroljuk.
És más megközelítésben: ha azt mondjuk, hogy nincs semmi baj azzal − sőt, egy természetes, demokratikus folyamat −, ha az állam, a kormány és szervezetei pénzéből működnek az őket kritizáló független szervezetek, és a kritika ellenére is évről évre láthatóan állami támogatást kapnak ezek a független egyletek, akkor tulajdonképpen milyen súlyos a probléma, mennyire kell farkast kiáltania a kritikusoknak, mennyire megalapozott például a fenti közlemény hangneme?
A FESZ-tag Krétakör vezetője, Schilling Árpád a maga megközelítésével korrekt döntést hozott a nyáron, teátrálisan bejelentve: „kész, vége, befejeztem, én az államtól többet nem kérek pénzt”, majd széttépve a pályázati értesítőt.
Ha már függetlennek kiáltjuk ki magunkat, akkor érdemes függetlenedni is a harcosan kritizált, de mégis szinte kizárólagos pénzcsapjainktól; és egy sokszínű mecénási kört felépítve valódi autonómiát teremteni magunknak. Megléphetné ezt akár a FESZ is. Megsúgom: ez egy előrelépés lehetne a valódi, jól működő civil szféra megteremtése felé.
Ki sem derül, ha nincs a botrány: ez az alak, Lakatos Márk járja az országot és előadásokat tart művelődési házakban a kultúra nevében... Ungváry Zsolt írása.
Hat fergeteges számmal, köztük a máris közismertté vált Gyere babával és a Csavargóval jelentkezett a Magyar Banda.
A könyv a modernitástól el nem szakítva, gyakorlati eredményeket is felmutatva vezet be a metapolitika fogalomába.
Ha az Egyesült Államok civilizációjáról beszélünk, akkor érdemes behatóan ismerkedni azon struktúrákkal, melyek kibontakozását és fennmaradását lehetővé tették. Pogrányi Lovas Miklós írása.
A nyugati civilizáció egy 19. századi találmány, hasonlóan a vasúthoz és a távíróhoz; Európa már a bronzkorban a globalizáció középpontja volt – állítja az Oxfordi Egyetem régészprofesszora.
A megvédéséhez viszont vissza kellene építenünk az Európa-erődöt. Ha még lehet.
Forgács István úgy véli, a 17-25 év közötti korosztályban tízezrek lehetnek azok, akik a munkáshitellel megvethetik a lábukat a munkaerőpiacon vagy éppen vállalkozást indíthatnak.
A rögtönzött közvélemény-kutatás kicsit meglepő eredményt hozott.
