Papbor

„A Pannonhalmi Apátsági Pincészetnek néhány négyszögöl híján 50 hektár szőlője van, mindent betelepítettek, minden termőre fordult, elégedettek ennyivel, nem akarnak többet. A kétharmadán fehérszőlő van (rajnai rizlingből a legtöbb, de nem a kádár-kori szellem kísértése, hanem a nemzetközi perspektívák miatt), az egyharmadán kék (főként pinot noir), és az alapválaszték rendesen beállt. Hogy tényleg mostban és jövőben gondolkodnak Liptai Zsolték, azt a borok minősége és karaktere is visszaigazolja. Egyet mondok: az elsők között volt a PAP, amely parafa dugók helyett csavarzáras palackokba töltötte a friss fehéreket, amitől az első ilyen évjáratban még az avantgardista Bortársaság is megrettent. (Azóta meg mi van? Az, hogy friss fehéret vagy rozét én pl. dugósból már nem is veszek.) Ma már csak a vörösöket fázzák, bár amikor megkérdeztem, hogy a pinot noir miért nem csavaros még – az újvilágban már végbement a váltás –, akkor kiderült, Liptai forszírozta ezt, de egyelőre leszavazták a többi döntéshozók.

Mielőtt félreértenétek, nem gondolom, hogy mindent ki kell hajítani, ami régi, marha nagy tisztelője vagyok mindazoknak a kis-közepes kézműveseknek is, akik a leghagyományosabb módokon készítenek csodás dolgokat az országban. Ám a lényeg az, hogy a bor konkrétan finom legyen. Nem néha vagy többnyire, hanem mindig. Különben semmi értelmük. És a PAP-borok éppen arról szólnak, hogy bármikor le lehet venni a polcról bármely palackjukat, nincs csalódás, istenkáromlás, fogcsikorgatás, az van bennük, aminek lennie kell. A rizling rizling, a tramini tramini, a pinot noir pinot noir, illatosak és ízletesek, az egyik évjáratban savasabban és élesebben, a másikban lágyabban és kedvesebben, de tavaly is, idén is és jövőre is okék. Innen indulunk, ugye, minden egyéb a ráadás. Viszont ha még itt sem tartunk, akkor cseszhetjük.

Na jó, de hol tart a Pannonhalmi Apátsági Pincészet ez idő szerint? Most, október legelején el lehet mondani, hogy a 2014-es évjárat nem hősköltemény. Nem kell rá keresztet vetni, de imákba sem fogja foglalni őt senki. A mennyiség szűk kétharmada az átlagosnak, egyik-másik dűlőt alig lehetett megmenteni, ha egyáltalán. Előbb a trópusi esős nyár tette be félig az ajtót – lisztharmattal, más betegségekkel –, utóbb az őszi csapadékok toltak rajta még egyet. A már majdnem érett szőlőszemek egy része úgy megszívta magát vízzel – mutatta a telefonján Liptai Zsolt –, hogy megrepedtek, felrobbantak, lefolytak a fürtökről, elpenészedtek. Ezzel együtt lesz, ami finom lesz – és szerencsére nem olyan savas, mint a legendásan kőkemény 2010-esek voltak –, a tartályokból mustként, illetve erjedés közben kóstolt sauvignon blanc-ok, olasz- és rajnai rizlingek legalábbis ezt ígérték.”