Soha nem kaptunk utasítást a Békemenet szervezésére

2014. október 29. 13:32

Az ország népe nyugalomra vágyik, csendesedjünk el és készüljünk a halottaink előtti tiszteletadásra és az adventi hetek után a karácsonyi ünnepekre.

2014. október 29. 13:32
Civil Összefogás Fórum

Társadalmi konzultáció vagy sem?

A CÖF-CÖKA szeretné megtudni, hogy az ellenzéki újságok, televíziók és internetes médiumok milyen hiteles forrásból értesültek arról, hogy a FIDESZ vezetői leállították a Békemenetet.

A Békemenet elindulásának lehetőségét elsőként a sajtóban a szervezők egyik emblematikus arca, Bencsik András vetette fel.

A Békemenetek szervezője, a CÖF, az elmúlt hetekben több ezer állampolgár hasonló kérését, véleményét regisztrálta.

Közösségünk szeretné világossá tenni, hogy a FIDESZ-KDNP pártszövetségtől soha, semmilyen utasítást nem kapott a Békemenet szervezésére, vagy annak elhalasztására.
Ha a CÖF-CÖKA-hoz ilyen kérés érkezne, ugyanúgy mérlegre tennénk, mint támogatóink javaslatait.

Rövid idő alatt, 2/3-os többséggel, háromszor döntött a magyar nemzet arról, hogy melyik politikai pártszövetség által vezényelt kormányzáshoz adja bizalmát.

Egy vitatható, elkapkodott, rosszul előkészített internet adózásról szóló törvényjavaslat – amely jól látható társadalmi ellenérzéseket vált ki és korrekcióra szorul -, és az amerikai „demokraták” beavatkozása az ország belügyeibe, röpke egy hét alatt a hosszú nélkülözések után új hajnalát élő országunkat nem taszíthatja a neoliberálisok és posztkommunisták által nyolc éven át élvezett sötét, kilátástalan éjszakába.

A CÖF minden erejével ellentmond a polgárháborúra szítóknak és az ellenzék által az Európai Unió Parlamentjében szervezett, már-már hazaárulással felérő, a magyarságot megalázó, visszataszító szervezkedésnek.

Az ország népe nyugalomra vágyik, csendesedjünk el és készüljünk a halottaink előtti tiszteletadásra és az adventi hetek után a karácsonyi ünnepekre.

Ha kell, lesz Békemenet, azonban a kommunista rendszer alatt megismert politikai fellazítás ármánykodásának nem ülünk fel! Mint mindig, éberen figyelünk és igyekszünk bölcsen dönteni.

Demokráciánkban fiataloknak és öregeknek, ha arra késztetést éreznek, joguk van az utcán is véleményüket megjelentetni. A jogállamiság keretei között elfogadott büntető jogszabályok szerint azonban a vandál tettekért szigorú büntetést várunk el és a felelősök kiérdemlik az állampolgárok nyilvánossága előtt a pellengérre állítást.

CÖF-CÖKA Vezetősége

 

(Közlemény)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tulipánfa
2014. október 31. 23:37
Ilyen álszent, demagóg, buta szöveget csak tájékozatlan, jól fizetett hívők képesek közre adni. Ezen értelmes ember csak sajnálkozni tud.
BőröndÖdön
2014. október 30. 09:03
Megkönnyeztem ezt a közleményt...
székely
2014. október 30. 08:39
A CÖF-s lakájoknak nemi is kell utasítás, elég ha a baltás pávatáncos rájuk mosolyog s indulnak a Békétlenség menetre a pártoktól független civilek- Bencsik, Bayer stb elvtársak, vagy szemöldökráncolás is elég, hogy testvérek ma nem vonulunk.
tevevanegypupu
2014. október 29. 19:05
Szerintem most lehetne menni..csak úgy egy kicsit, hogy lássák..nem helyeslem különösebben a net adót, szívem szerint semmiféle adót nem fizetnék és többezer euróban minimalizálnám a havi jövedelmemet..de addig is míg ez elkövetkezik, azt hiszem, hogy egy nekivadult társaságnak meg kellene mutatni, hogy azért nem egészen úgy van, ahogy gondolják..egyébként mintha kicsit hülyék lennének, ahogy a tüntetőket hallgatom..olyan mintha Gyurcsány visszhangozna valahol..hiszen végül is mszp tüntetés volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!