Önbecsülés helyett nagy pofa, avagy miből él az ország

De babám,az a liberalizmus döglött. Úgy vagytok ti ezzel mint a annak idején a kommunisták. Azt mondták jó rendszer az,csak kiigazításra szorul. Annyira igazították,hogy összeomlott! Jelenleg is ott tartunk!!!!!

Kár vitatkozni: a liberalizmus hazánkban ma döglött ló, a szabadságérzetemmel meg nincsen semmi baj! Hat éve még volt!

Péter bácsi, ígérgetted a fröccsöt Szanyi Tibi bácsi már bejelentkezett Vakhangya4 fedőnév alatt érte.

(javítva) Egyike a legnehezebb és legszívósabb betegségeknek, amelyeknek gyógyítását a filozófia vállalni kívánja, a fecsegés. Miért? Mert az egyetlen gyógyszer, a tanítás, csak olyan embernél alkalmazható, aki hallgat. A fecsegő azonban nem hallgat meg senkit, hanem mindig csak beszél és beszél. Ez a hallgatásra való képtelenség a fecsegő első bűne. Olyan ez, mint az önkéntes süketség, mert a szóbanforgók, amint gondolom, a természetet azért hibáztatják, hogy két fület adott nekik, de csak egy nyelvet. Ha tehát Euripidész igen találóan az egyik értetlen hallgatónak azt mondta: Sohasem tudlak megtölteni téged, hiszen feneketlen hordó vagy és a bolondba hiába töltögeti az ember legbölcsebb tanácsait! - Akkor még sokkal inkább elmondhatnám ezt a fecsegőről is: Sohasem tudlak megtölteni téged, hisz semmit nem fogadsz el, a bolondba hiába önti az ember legjobb tanácsait! Igen! Hiába árasztja el az ember a legbölcsebb tanácsokkal is azt, aki csak beszél, beszél, amikor senki sem hallgat reá, és nem hallgat, ha mások beszélnek. Mert ha néha mégis meghall valamit és beszélőképessége apadóban van, ezt a kivételes pillanatot később annál keservesebben fizeti vissza. Olümpiában van egy csarnok, amely egyetlen kiejtett hangot sokszorosan ver vissza, ezt a csarnokot ezért a tulajdonságáért héthangúnak nevezték el. Így visszhangzik a fecsegés is, amikor csak a legenyhébb szó is megérinti, egyszerre minden oldalról. Az ember csaknem azt gondolja, hogy a fül csatornái nála nem a lélekbe vezetnek, hanem egyenesen a nyelvbe. Éppen ezért minden figyelmeztetés és minden új benyomás, amely más embernél szépen felgyűlik, a fecsegőnél azonnal újra kifolyik. Olyan ez az ember, mint a fazék: belül üres, de annál jobban kong. Bizonyos időközökben mégis, hogy az ember semmit se hagyjon megkísérletlenül, azt lehet mondani neki: Hallgass már, édes fiam, hiszen a hallgatás oly sok előnnyel jár! A fecsegőnél ez semmi eredményt sem fog elérni, legfeljebb bosszúságot, hogy amit a leghőbben kíván, éppen azt nélkülözni kénytelen. A lélek más betegségeinél, mint a kapzsiságnál, a becsvágynál, a gyönyörvágynál, az ember szenvedélye kielégülhet. A fecsegőnél az a legszomorúbb, hogy semmit sem kíván annyira, mint hallgatót, s ez az, akit sohasem talál. Mindenki eszeveszetten menekül előle. Ha barátok félkörben együtt ülnek vagy sétálni indulnak és ilyen valakit megpillantanak, a legjobb, amit tehetnek, hogy azonnal elszélednek. Ha társaságban hirtelen csend támad, azt szokták mondani, hogy Hermész lépett be. Éppen úgy mindenki azonnal elnémul, ha a fecsegő a vacsorán, vagy a baráti összejövetelen hirtelen megjelenik, és bár semmi alkalmat neki a szólásra nem adnak, azonnal tele szájjal beszélni kezd. Az emberek pedig a szélrózsa minden irányába elsietnek, hasonlóan a hajósokhoz, akik az északi szél dühöngésekor a hullámzó tengeren egymást elhagyják tengeribetegen, hogy a korlát fölött a víz fölé hajolva nyöszörögjenek. Ezért van az, hogy a lakomákon a vendégek a fecsegőket nem kedvelik, és szárazföldi vagy tengeri úton sem szívelik őket. Mert ezek mindenkire ráülnek, az ember ruháját cibálják és időnként még bordáját is meg-meglökik. Ilyen esetben a legértékesebb testrész kétségtelenül a láb, amint Arkhilokhosz vagy maga a bölcs Arisztotelész megmondta. Ez utóbbi ugyanis egyszer ilyen fecsegő karmaiba került, aki ízléstelen históriákkal egészen elkábította. S amikor számtalanszor azt mondta: "Na ugye! Hát nem csodálatraméltó?" - akkor Arisztotelész azt válaszolta: "Nem, egyáltalán nem csodálatraméltó. A csodálatos az, hogy van ember, akinek egészséges a lába és ilyesmit kibír." Más alkalommal ugyanilyen szerencsétlen bolond esetében a fecsegő azt kérdezte: "Ó, nagy filozófusom, nem voltam terhedre fecsegésemmel?" Arisztotelész azt válaszolta: "Egyáltalában nem, hiszen oda se figyeltem." A természet egyetlen szervünket sem zárja el annyira, nem rejti annyira bástyák mögé, mint a nyelvünket. A fogakat egyenest kerítésként építette eléje, csak azért, hogyha nem követi az értelmet, nyugodtan visszavonulhasson és mértéktelenségének határt szabhasson. "A baj - mondta Euripidész - sohasem a nyitva felejtett éléskamrákból és házakból szakad reánk, hanem mindig a nyitva felejtett szájból." Éppen ezért ezek az emberek sehol hitelt nem találnak, pedig ez az, amire minden beszéd törekszik. Mert a beszéd tulajdonképpeni célja, hogy a hallgatóban valami hitelt ébresszen. A fecsegőnek azonban senki sem hisz, még akkor sem, ha történetesen az igazat mondja. (Plutarkhosz) --- Természetesen ma leginkább virtuális-fecsegésről, -fecsegőkről beszélhetünk, és a szájat az ujjal, a a fület a szemmel, a beszédet az "írással", a hallgatást az olvasással kell behelyettesíteni.