„Egy hete ugyanitt közzétettem egy írást Az én coming outom: őszinte vallomás a homoszexualitásról címmel. Nem klasszikus publicisztikának szántam, hanem a legszemélyesebb gondolataimat tártam a köz elé, jelezve, hogy ebben a kérdésben nem formálok jogot minden vitán felül álló kinyilatkoztatásra. Bár tudtam, hogy sokak számára így is legfeljebb szép lehetek, okos viszont nem (ami azt illeti, többen előbbit is kétségbe vonták…), azt gondoltam, talán ez, a szándékaim szerint higgadt, személyeskedést mellőző érvelés hasonló fogadtatásra talál.
Sok reményem persze nem lehetett. Mondandóm utolsó pontja ugyanis így hangzott: a homoszexuálisok radikális képviselői »beleesnek ugyanabba a hibába, ami ellen korábban felléptek: ellentmondást nem tűrő módon akarják korlátozni mások jogait. Például az enyémet, hogy ezekről a kérdésekről a legszélesebb nyilvánosság előtt, a megbélyegzés kockázata nélkül őszintén beszélhessek.«
És valóban: bár az írást referenciaközegem rokonszenvvel fogadta, és a velem nem egyetértők között is többen voltak, akik kulturált módon juttatták kifejezésre nemtetszésüket – nekik külön hálás vagyok ezért –, a melegjogok szélsőséges élharcosai, illetve a névtelenségükből bátorságot merítő kommenthiénák körében valóságos őrjöngést váltott ki a szöveg.”