Pásztor Albert és a baloldal meghasonlása − Az értelmiség útja az útvesztésig II.

„Megdöbbentett, hogy a demokraták mennyire nem értették meg, milyen mélyre nyúlnak nyelvi problémáik, hogy a demokraták mennyire képtelenek egy koherens történetet elmondani magukról... A jobboldal legfigyelemreméltóbb nyelvi teljesítménye nem a zavaros jelszavak megalkotásában, hanem abban áll, hogy sikeresen elfoglalták a mindennapos politikai viták nyelvezetét... Az utóbbi évtizedekben a baloldal elvesztette a nyelvért folytatott harcot.”

Ezt nem egy magyar közélettel és nyelvpolitikai küzdelmekkel foglalkozó ÉS-esszéből idéztem. Az amerikai Geoffrey Nunberg szavai ezek az amerikai balliberális demokratáknak a jobboldali-konzervatív republikánusokkal szembeni vereségéről, a zseniális című Jobban mondva − Avagy hogyan csináltak a konzervatívok a liberalizmusból baloldali bolondériát: adóemelősdit, haboskávé-iddogálást, szusi-eddegélést, Volvo-vezetést, New York Times-bújást, testékszerezést és Hollywood-imádatot című könyvében.

Nunberg balról aggódik az amerikai baloldali nyelvi uralom és az ezen keresztüli világértelmezési monopólium elvesztése miatt. Mi itt most csak tényként rögzítjük: ez a folyamat Magyarországon is megtörtént. A baloldali-liberális tábor elvesztette az évszázados gyökerekből táplálkozó, a késői Kádár-korszakban és a rendszerváltás utáni évtizedben kiteljesedő, egy ideig szinte kizárólagos politikai, kulturális, intellektuális hatalmát. A formális és egyre inkább az informális hatalmi pozíciókból kiesve megrendülten szorulnak vissza − és ahogy ilyenkor a történelemből is ismeretes, belső konfliktusok, meghasonlások töredezik tovább a korábban meglévő hálózatokat.

Többek között erről szól a Pásztor Albert-ügy is.

*

Hatalmas viták zajlanak a baloldali-liberális körökben Pásztor Albert miskolci polgármesteri jelölése és öt évvel ezelőtti szavai körül − arról, hogy mindezt ki miért vagy miért nem vállalja fel a baloldalon. A viták hevessége, a hétvége tanúsága szerint tettlegességig is fajuló konfliktus mélysége nagyon is érthető: sokan tisztában vannak azzal, hogy Pásztor Albert jelölése egy önmagán messze túlmutató ügy. A baloldali-liberális tábort eddig összekötő ideológiai és nyelvi alapok életveszélyes megrendüléséről van szó. Ez a megrendülés, meghasonlás pedig tovább vezetheti a magyar köz- és szellemi életet nemrég még erőteljesen uraló hálózatot abba az útvesztőbe, amiből nagyjából 2006 óta nem találja a kiutat.

A Pásztor Albert-ügy rendkívül mély konfliktus: összeütközés a vidék és Budapest, Miskolc és a Körút, az ideológia és a pragmatizmus, a rendőr és a nyelvrendőrök, a megkonstruált kristálytiszta világképek és a szerkezet nélküli, szabályozatlan, széthulló, anómiás magyar valóság között.

Ez a konfliktus nem is olyan régen még a mindenkori magyar baloldal és a rendszerváltás után úgy-ahogy újraéledő, sokáig nagyon gyenge jobboldal között zajlott. Abban az időszakban a hatalma teljében lévő baloldali-liberális értelmiség volt meghatározó, irányadó szerepben, és gyakorolták is nyelvi-nyelvpolitikai uralmukat. A magyar jobboldal egy két évtizedes, folyamatos építkezéssel tudta ezt a helyzetet megtörni.

A jobboldal kezére játszott az a tény, hogy az egész nyugati világban fáradni, szürkülni kezdett '68 szelleme; a baloldali-liberális politikai erők pedig a régi mozgalmi és ideológiai gyökereket elhagyva egyre inkább a technokrata-neoliberális szemléletet kezdték követni világszerte. Magyarországon a kétezres évek közepére különösen leszerepelt mind a szocialisták, mind a liberálisok politikai ereje. A rendszerváltás utáni időszakban nagyrészt csalódott magyar társadalom pedig egyre inkább elfordult azoktól az eszméktől, amelyeket az addigi véleményhatalmat birtokló hálózatok képviseltek. A csalódottság mellett legfőképpen azért, mert e körök ideológiája egyre kevésbé találkozott a legszélesebb tömegek mindennapos valóságérzékelésével. E körök pedig − mint ahogy tegnap is írtam − tulajdonképpen egyre kevésbé törődtek azzal, hogy újra meg újra megértsék a változó magyar valóságot, újra meg újra kapcsolatba, interakcióba lépjenek a magyar társadalom széles rétegeivel. Nyilván jóval kényelmesebb volt a szellemi, kulturális vagy akár politikai hatalom sáncain belül tovább építeni az ideológiai elefántcsonttornyokat és légvárakat.

*

A 2010-es, majd a megismételt 2014-es teljes bukás mutatja azt, hogy az elmúlt években a megmaradt baloldali-liberális mainstream nagy része nem tanult a 2010 előtti időszak hibáiból, mulasztásaiból. Bár az elmúlt években is fel-feltörtek kezdeményezések a baloldal megújulására, azokat éppen a leszerepelt, kifáradt figurák újbóli megjelenése, az újakra való ráakaszkodása hiteltelenítette és fojtotta meg.

Ezzel párhuzamosan pedig előbb en bloc a magyar jobboldal, majd a radikális szélsőjobboldal és a mérsékelt, keresztény-konzervatívnak nevezett jobboldal is a maga útjain, de kiszabadult a balliberalizmus nyelvpolitikai, valóságértelmezési hatalma alól. Felépítve saját párhuzamos világaikat, valóságértelmezéseiket, most már a maguk nyilvánosságán, fórumain, közösségein belül érlelhetik a magyar valóságról, a magyar társadalom, közélet problémáiról, kihívásairól alkotott nézeteiket, az annak leírására szánt szavakat, gondolatokat, külső, ellenérdekelt nyelvrendőrség nélkül. Ez az önépítő, önkiteljesítő munka egyébként még távolról sincs befejezve, és számos dolog hibádzik is − de most nem erről akarok írni. Ezekből a jobboldali (illetve a radikális jobboldali) körökből nézve a mostani Pásztor Albert-vita immár egy talaját vesztett, elkülönült, valóságtól eltávolodott szubkultúra belső torzsalkodásának tűnik. Sokan talán egyszerűen csak egy kávét kérnek mindezek láttán.

2014 tavasza után, az őszi önkormányzati választások előtt ez a Pásztor-ügy mutatja be a magyar baloldali-liberális hálózatok belső törésvonalait, meghasonlásait és a helyzet paradoxonjait. Pásztor Albert a pőre politikai logika alapján talán az egyik legesélyesebb nagyvárosi baloldali polgármesterjelölt lehetne. Az elvhű, ideologikus balosok viszont ezt az ügy, sőt, TGM szavaival élve a Párt elárulásának tartják. A szellemes TGM részben nyilván ironikusnak szánt, másrészt viszont őszinte felháborodásból született Kizárlak a Pártból című írása egyrészt pontosan tükrözi a baloldal jelenlegi állapotát, másrészt viszont elég súlyos történelmi reminiszcenciákat kelthet sokakban. Ugyanúgy, ahogy az ATV műsorában a romákról, a bűnözésről és a társadalom tapasztalatairól hebegő Eörsi Mátyás is, aki utólagosan olyan hangvételű nyilvános önkritikát gyakorolt, ami évtizedekkel ezelőtt is belefért volna a Párt történetébe. Eörsi − őt idézve − úgy „vergődik” a „szavak fogságában”, „elfogadhatatlan kifejezést használva”, mint egy egykori eltévelyedett, majd számon kért elvtárs; vagy mint egy darázsfészekbe nyúló kósza jobboldali értelmiségi a kilencvenes évek dicsőséges chartás időszaka idején.

*

Pásztor Albert ügye elsősorban a magyar baloldali-liberális tábor belső ügye. Értjük a felháborodott ideológusokat, de értjük a Pásztor felvállaló reálpolitikusaikat is. Talán sokak útja elválik itt egymástól.

Nem baj az, ha Pásztor elindul: az önkormányzati választás a demokrácia valódi ünnepe, amikor egy kisebb, városnyi vagy községnyi közösség megválasztja a számára legmegfelelőbbnek tűnő vezetőket, hogy aztán önmagukat kormányozzák. Ha Pásztort − annak régi mondataival egyetemben − találják a legjobb jelöltnek Miskolc vezetésére, Miskolc akut társadalmi problémáinak kezelésére, akkor ő lesz a polgármester. Akinek a baloldalon Pásztor jelölése nem tetszik, természetesen indíthat saját jelöltet, jelölteket, akár egy radikális baloldali ideológust is. Ő is megmérettetheti magát a miskolci valóságban.

És a baloldali-liberális hálózat is megtehetné ezt országos szinten. Előítéletek és szemellenzők, ideológiai csőlátás nélkül újra bejárni, megnézni, felfogni és végül ismét megérteni ezt az országot, annak teljes, sokrétű, töredezett, anómiás társadalmát, minden bújával, bajával, reménytelenségével és reményeivel egyetemben.

Ez a ti munkátok; és nem is kevés.