Szélmalom-harcaink

„Ezzel együtt persze rossz érzés, hogy magunkra vagyunk hagyva. Az elmúlt időszakban viszonylag sokat beszélgethettem külföldi jogvédőkkel és újságírókkal, és volt ezeknek a beszélgetéseknek egy különös konklúziója: nem elég nagy a baj. Itt nem lőnek le és nem zárnak börtönbe újságírót – és maradjon is ez így –, a médiatörvény elfogadása óta semmi látványos nem történik. Hát hogy lehetne így megmenteni minket? A médiapiac bedarálása, a nyilvánosság szétzúzása csendes, egy mondatban nehezen elmagyarázható eszközökkel – hát hol van az ukrán vagy a szíriai helyzethez képest?

A baj ezzel az, hogy ha egy ország egyszer átbillen egy határon, akkor onnan nincs visszaút. Hiába alapító tagja az EU-nak például Olaszország, a média és a politika összefonódása átlépte ezt a határt. Ha optimista vagyok, azt mondom, mi másodpercekre vagyunk tőle. De nem vagyok az, ezért inkább azt mondom, már késő. Egy eleve rossz állapotban lévő, nagyrészt szervilis és autonómia-hiányos nyilvánosság képtelen volt megfékezni Orbán Viktor megalomániáját. Egyesek eszközévé, mások áldozatává váltak annak a fenntartható autokráciának, ami itt épül körülöttünk.

Na jó, egy okom mégis van az optimizmusra. Lázár és Simicska rosszul választottak csatateret. A Fidesz elfelejtette, hogy milyen vesszőfutás volt az ára a politikailag korántsem nélkülözhetetlen 2010-es médiatörvényeknek. Most megint a médiát ütik, és ennek a hangja megint elér legalább Európáig. Ma megint látszik kívülről is, hogy tényleg nagy a baj. Téma lett a magyar sajtószabadság. Ismét, sokadszor is lelepleződött a Fidesz-gépezet valódi arca. Ismét, sokadszor, talán túl sokadszor. Mert az is igaz, hogy Orbán alapvetően győztesen jött ki az EU-val vívott ütközetekből, és még élvezte is. Azt is tudja, hogy az európai hatalmi törekvésekben az iránta érzett személyes megvetést felülírják a praktikus megfontolások. A konzervatív európai parlamenti frakció győzelméért, egy-egy fontos politikai ügy támogatásáért cserébe hagyják, hogy itthon a saját játékait játssza. És ahogy az európai vállalkozások, úgy az európai politikusok is joggal mutogatnak ránk, magyar választókra. Ha nekünk ez kell, hát legyen.”