„Itt aztán megakadunk azon, hogy.a házelnök ironikus kedvében képmutatónak nevezi az egyként tiltakozó kormánypárti és ellenzéki médiumokat. Bár: ha »a reklámadóval sikerül csökkenteni az árkokat - a kultúrkampf csatazaja mellett - az egymással szemben álló újságírók között, akkor már megérte«. Aztán folytatja: de, hogy az üzleti érdekek sérelmét egyesek a jobboldalon is összekeverik a sajtószabadsággal, azt már nehezen éli meg, mert pontosan tudja, a sajtószabadság nem a politikai, hanem elsősorban a tulajdonosi viszonyoktól függ.
Ha már megszűnt a hektikus kormányzás nyomása, s van ideje a házelnöknek, elgondolkodhatna a saját szavain, s akkor talán ráébredne, hogy ez nem irónia, hanem maga a kétharmados túlhatalom saját híveit is sújtó, nagyképű cinizmusa.”