Ha én lennék a miniszter

„Úgy lehetne ezt jellemezni, hogy a magyar futballban vallási dogmákat sulykolnak a játékosok fejébe, ahol az önállóságnak, a kreativitásnak és az egyéniségnek semmi szerepe nincs. Az orosz sakk és az orosz matek viszont a logikát, az észt, az önállóságot, az egyéniséget fejleszti, antidogmatikus. Talán nem véletlen, hogy a felcsúti stadion egy katolikus templomra hasonlít, ahol a játékosnak van a legkevesebb köze az egészhez, elveszik az egyéniség, feloldódik a közös célokban a dogmák között, a játékos eszköz és nem cél, és akkor lesz egyre tökéletesebb, ha az egyéniségét és az önállóságát elveszíti. A párhuzam tökéletesen megfelel a katolikus dogmatikus vallás és a zsidó talmudista és biblikus gondolkodás közötti különbségnek, ahol ez utóbbi az állandó kétkedésre, vitára, gondolkodásra tanít a merev dogmák helyett, amelyeket nem lehet megkérdőjelezni. Egy zsidó, mint Ábrahám vagy Mózes, az Istennel is vitatkozik, és arra tanítja az Istene, hogy bátran vitatkozzon, kételkedjen és kérdezzen, majd ő válaszol. Élvezi a párbeszédet a Biblia Istene, nem dogmákat adott, hanem élő beszédet. A dogmatikus vallásban a bálványok tekintélye nehezedik az egyénre, aki minden önállóságát és kreativitását elveszíti. Az »orosz matek« és az »orosz sakk« ennek az ellenkezője. Nem a liturgikus bálványtemplomok, hanem a zsinagógák szellemileg szabad és friss világa.

Ez a magyar foci halála. Ezért nem fogják a magyar futballt soha feltámasztani bamba dogmatikusok, akik még az iskolákból is kiirtják a szabad gondolkodást. A magyar futball Balogh bácsi világát erősíti, amelyben nem kell semmit gondolkodni, mert gondolkodik a »miniszter« helyettük, nincs semmi felelősség, mert a miniszteré minden felelősség. Az én sakkasztalaim előnye nemcsak az lenne, hogy egy sakktábla valamivel olcsóbb, mint a kacsalábon forgó felcsúti focitemplom, hanem az, hogy megtanítaná a magyar embert a logikára, a gondolkodásra, a saját döntésekre és a döntéssel járó felelősségre, nem lenne annyi süket primitív ember. Járatni kellene az eszüket.

Az egyén felismerné, hogy ő egyén, nem oldódik fel a »miniszter« valamiféle tömegében, és a hamis, hazug, patetikus, nagy közös céljaiban, aminek nevében összes jogától és emberi mivoltától is megfosztják az embert. Aki sakkozik, az nem eszi meg a rezsicsökkentést, mert látja előre a következő három lépést is, hogy ennek mi lesz a következménye. Aki nem gondolkodik, hanem dogmákban hisz ott is, ahol gondolkodni kellene, az nem lát az orránál tovább. Ez a nagy magyar kukaság, bambaság és butaság oka. Dogmákra támaszkodik, a miniszterben bízik, feladja önmagát, és lemond a természetes jogairól, az egyéni szabadságról és az önállóságról. Ez van a zsigereiben, erre szocializálják, ezzel azonosítják a magyar identitását, és nem is képes másra. A magyarok még mindig ott tartanak, hogy ez »Európa«, és ehhez a »keresztény Európához« csatlakoztak. Csakhogy amit ma Európának neveznek, az a felvilágosodásban leszámolt ezzel a katolikus Európával, amelyre a magyar alaptörvény épül. Ezt csak a szélsőjobb akar újra visszahozni Európába. A magyarok még a felvilágosodásig sem jutottak el, nem tartanak még a 18. században sem, a naptárban pedig a 21. századot írják.”