„Azt, hogy az ismereteim szerint tizenhárom települést integráló, magyar tekintetben is kicsinek mondható borvidék rejteget még izgalmat bőséggel a brutális kereskedői hátszéllel megtolt apátsági borokon túl, csak három évvel ideköltözésem után sikerült alátámasztanom személyesen. Az esetleges sztereotípiák és a szkepticizmus eloszlatásához keresve sem találni jobb helyet, mint Prisztóka Tibor nyúli pincéjét és fogadóját. (...)
A nagyjából ötven méter hosszú létesítmény klasszikus pince a szó legszorosabb értelmében, ennek ellenére a természet nyújtotta módon szinte laboratóriumi tisztaságú. Balkéz felé hordók és acéltartályok (utóbbiakban kizárólag már palackozásra váró borok vannak), jobbra már lepalackozott tételek, régi és új évjáratok egyaránt. Kezdésnek friss, rozénak álcázott szürkebarátot kaptunk a poharunkba. Elképesztően gazdag, élénk és finom volt. Nem a határozott savaival, inkább a kiművelt zömökségével győzött meg azon túl persze, hogy leírhatatlanul egyedinek is számít ez a stílus a műfajon belül.