„A balközép politika érdemi megújulását szorgalmazók közül sokan – a Szuverénen is – úgy véltük, a választásnak nem a Fidesz-kormány leváltása az egyetlen tétje, hanem ehhez fogható súlyú kérdés az, hogy megerősödik-e a balközépen egy olyan erő, amely idővel az MSZP alternatívája lehet. Akik így gondolkodtak, azok általában az (amúgy addig is rengeteg hibát vétő, és máig nem kellően világos identitású) E14-PM különlistás indulását és az őszödi beszéd és a 2006 őszén történtek örökségével kritikátlanul azonosuló Gyurcsány-párt kihagyását láttuk kívánatosnak, míg mások a DK-t is magába foglaló közös listát helyeselték. Ez nem pusztán taktikai kérdés volt: az ebben elfoglalt álláspont szoros összefüggésben állt a baloldal 2010 előtti szerepéről alkotott ítélettel. És sajnos a balliberálisként azonosított értelmiség nagyobbik, jobban látható része egy fontos pillanatban a közös lista mellett szólalt fel, szervezetten, és mint tudjuk, perdöntő módon. Ebben maradéktalanul a bírálókkal értek egyet: ez a kiállás az ítéletalkotás csődje volt. Mai perspektívából nézve a közös vagy külön lista ügye aktualitását vesztett epizód, de a mögöttes nézetkülönbség távolról sem az. De itt is az segíti a tisztánlátást, ha nem a balliberális értelmiségről, hanem annak nevesített képviselőiről beszélünk, mert másképp téves leírást adunk a helyzetről.
Végül a kritikák egy része nem egyes tartalmi kérdésekben elfoglalt álláspontot bírál, hanem azt az értelmiségi szerepfelfogást, amelynek követői problémátlannak látják, hogy személyi, hatalmi kérdésekben politikai felelősség vállalása nélkül nyilvánosan vagy a háttérben nyomást gyakoroljanak a politika hivatásos szereplőire. Nevezzük ezt a »szárszói« szerepfelfogásnak. (Az idézőjel használatát indokolja, hogy nyilván nem minden szárszói megjelent azonosul ezzel a szereppel). A pontosság itt is létfontosságú: a »szárszói« szerep nem öleli fel az értelmiségi politikai véleménynyilvánítás minden formáját. Tartalmas demokratikus közélet elképzelhetetlen eszményeket megvitató, érvelő, elemző, kritizáló és állásfoglaló értelmiségiek nélkül, és ez nem szorítkozik a technikai, szakpolitikai tudást igénylő kérdésekben kifejtett nézetekre. Ellenkezőleg, lényegi része a morális kérdések felvetése és elemzése. A »szárszói« szerep sajátossága a felelősség nélküli, szervezett nyomásgyakorlás, mégpedig nem általános világnézeti kérdésekben, hanem olyan – jellemzően személyi és hatalmi – döntésekkel összefüggésben, amelyek következményeiért mások viszik vásárra a bőrüket. Az ezt a szerepet gyakorlók rendszeres, bár általában informális kapcsolatot tartanak fenn a hozzájuk közelálló párttal vagy pártokkal, és igényt formálnak arra, hogy annak politikáját alakítsák, tisztség és felelősségviselés nélkül. Ez a szerep erkölcsileg súlyosan aggályos, és valóban idegen a demokratikus számonkérhetőség normáitól.