Az alávetettek lázadása

„Egy populista hatalom az alávetettek becsapására épül, amelynek eredménye, hogy a becsapottak a jótevőjüket látják abban, aki valójában csak kihasználja a valós problémáikból fakadó elkeseredettségüket, csupán annyit tesz értük, hogy meg is fogalmazza ezeket a problémákat, és megoldásként egy erős kontúrokkal megrajzolt ellenségképet társít hozzájuk. Ezekben a hatalmi rendszerekben, ahol a populizmus már eléri azt a telítettséget, amikor a valós helyzet racionális felismerése helyett a tömegpszichózis átcsap a valódi önérdeket a látszat miatt tagadó irracionalitásba, már nem az értelmiség fog forradalmat csinálni (teccettek volna korábban). A változást csak az alávetettek öntörvényű lázadása fogja meghozni, amely akkor következik be, amikor az alávetettek már olyan mélyre süllyednek ebben az egyre mélyülő mocsárban, hogy azt már nem rejti-fedi el tovább a populizmus.

Sajnos ez a folyamat önérlelő, önerjedő: a populista vezér és az általa elbutítottak, elvakítottak összjátéka. Egy ilyen csoport olyan zárt és komplex társadalmi formáció – közös hamis tudat a valódi egymásrautaltságban –, hogy abba kívülről szinte képtelenség beleszólni vagy beavatkozni, és ezért a folyamatokat csaknem lehetetlen ideológiai hatásokkal, racionális érvekkel, erővel felgyorsítani.”