Az Egyesült Királyság és Franciaország elesett

„Lehet persze arra hivatkozni, hogy a válságok, különösen a gazdasági-pénzügyi válságok mindig is felerősítik a szélsőséges hangokat. Ám szerintem rossz úton járunk, ha pusztán a munkanélküliséggel, a súlyos gazdasági gondokkal indokoljuk a kialakult helyzetet. Pedig az új helyzetben virtuális egyeduralkodóvá vált Angela Merkel is erre keresi a kiutat: arról beszél, hogy gazdasági fellendülésre van szükség, azzal lehet kifogni a szelet a protestálok vitorlájából. És való igaz, hogy Merkel okos-szorgos államháztartás-vezetésével a német gazdaság jó állapotban jött ki a válságból, s ennek megfelelően nincs is hatalmi vákuum Berlinben.

Ám meggyőződésem szerint mélyebbek a gondok gyökerei. A francia és a brit Európa-ellenesség alapja a Brüsszellel szemben nagy hatékonysággal (és nem csak a populisták által) kiépített ellenérzés, mely a lakosság egyre szélesebb köreit keríti hatalmába. Az EU politika-szemléletével van az alapvető baj. Brüsszel nem érti meg, hogy néhány toleranciakampánnyal, a kisebbségeket védő retorikával nem ellensúlyozhatja azt a legitimációs deficitet, amely abból fakad, hogy a brüsszeli döntéshozatali folyamatok átláthatatlanok, még a sajtó számára is ellenőrizhetetlenek, a legtöbb esetben nincs arca a döntéshozónak, vagyis nem valósul meg a felelős kormányzás alapvető európai ideálja.

Arról most nem beszélek, hogy az a program, amely a procedurálisan anti-demokratikus európai politikai elit szeme előtt lebeg, szintén nem tekinthető demokratikusnak. Nem lehet ugyanis a népet a nép ellenében boldogítani. A gazdaság számára nyilvánvalóan előnyös az összeurópai piac, ám a sikeres demokratikus politika korántsem pusztán gazdasági kalkulációk kérdése. A politika a teljes személyiséget érinti, nem csupán a racionálisan kalkuláló embert, hanem az érző, vágyak és félelmek által vezérelt embert is, akit nem lehet elvont, papíros ízű szövegekkel befolyásolni.”