„A rendszer másik lába, hogy az államnak az oktatási rendszerén keresztül fel kellett volna készítenie az állampolgárokat a prudens pénzügyi gyakorlatra, hogy azoknak esélyük legyen értő módon viszonyulni az elébük tett szerződésekhez, szintén hiányzott. Maradt tehát a banki becsületszó és a vágyak egymást erősítő hatása. Nos, ezekről meg tudjuk, mennyit érnek, meg is lett az eredménye a több oldalú hübrisznek.
A devizahitelek felvétele az említett körülmények között, az akkori minimum 6-7%-os, MNB diktálta és a többségében külföldi tulajdonú kereskedelmi bankok által élvezett kamatkülönbözet mellett (ami a forint és a devizahitelek között tátongott), nem spekuláció volt a hitelkérők részéről, hanem az elérhető információkkal összhangban lévő racionális haszonmaximalizálás. Ahogy a bankok részéről is. Mármost milyen szerződések azok, amelyek teljesítése mára az előbbiek részéről teljes irracionalitásba fordul, míg az utóbbiak részéről az elérhető haszonnak csak a másik fél teljes egzisztenciavesztése szab gátat?!
Magyarán, ami 2008 óta történt, az »a körülmények jelentős megváltozása«. És az, hogy a jogi gyakorlat tekintetbe veszi-e ezt, vagy inkább kitart a szerződések teljesítésének kötelezettségét előíró másik régi jogelv mellett, az pusztán ízlés és belátás kérdése. Mivel Magyarországon nincs precedens jog, a kérdés végső soron nem jogi kérdés. Hanem makrogazdasági és társadalmi kérdés. Azaz politikai.”