A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult; rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöljük.
*
Tamás Gáspár Miklós: Szegényedünk
Nem akarom részletesen megismételni az ellenzéki értelmiség baloldali részének – összesen ennyi baloldal van ma Magyarországon – ismert (igaz) állításait, az olyan emberekét, mint a nélkülözhetetlen Ferge Zsuzsa. (A magyar nép nagyon szegény, és egyre szegényebb. A fölső egymillió mintegy fele úgy-ahogy elboldogul, a másik fele gyarapodik valamennyire. A többit eszi a fene, vagy kivándorol.)
Orbán Viktor második kormánya ugyanakkor hatalmas társaslélektani sikereket ért el. Ezekhez hozzájárult ugyan a leghatékonyabb médiák átállítása és brutális cenzúrázása, a magyar értelmiség tönkretétele vagy megfélemlítése, a civil társadalom (pl. a szakszervezetek) semlegesítése, de ez nem elégséges ok, ráadásul banális: minden félig-meddig autoritárius, etnicista rezsim így viselkedik, nincs ebben semmi új.
A magyarországi jobboldalnak csakugyan sikerült elérnie, hogy a közvélemény a nemzettel azonosítsa. Az a kérkedő kijelentés, amely szerint „a haza [azaz Orbán] nem lehet ellenzékben”, szórul szóra igaznak bizonyult. Ezt sem a dualizmus korában, sem a Horthy-korszakban, sem 1949 és 1989 között nem tudták ráerőltetni a magyar népre az akkori állampártok, akkor se, ha nem volt hatékony és népszerű ellenlábasuk (és többnyire nem volt). Az ellenzékiség – szemben a korábbi helyzettel, minden régebbi kormányzati hegemónia ellenére – eddig nem érződött valamiféle hűtlenségnek, illojalitásnak, ha nem is épp honárulásnak. De most igen.
Igaz, hogy a Fidesz nem mozgósít, hanem demobilizál és depolitizál, de az Orbán iránti lelkesedés, a „közügynek”, a „közüdvnek”, a „közjónak” és a „közérdeknek” (ez négy különálló képzet) a hegemón apparátusban való megtestesülése (a nép szemében) aligha vonható kétségbe. Ennek következtében a választások jelentősége viszonylagos. Ebből persze az is következik, hogy ha a nép ráébred: választások révén semmit nem tud megváltoztatni, különös gondolatokra juthat.
A szerző filozófus.