Nincs konszolidáció

„A Fidesz fölényes győzelme ellenére sem lehet maradéktalanul boldog a vasárnapi eredményekkel. Ha csak a hazai szavazatokat nézzük – márpedig a politikai változások értékelésekor csak ez a releváns – akkor azt látjuk, hogy a Fidesz-lista kilenc százalékkal kevesebbet kapott, mint négy éve, és több, mint hatszázezer választóját – akkori tábora negyedét-ötödét – vesztette el a kormánypárt. Ennél jóval több szavazat is csak a vereséghez volt elég 2002-ben és 2006-ban. Ez azt mutatja, hogy minden ellenkező vélekedéssel szemben a Fidesz-tábor egésze nem érzéketlen az országban zajló folyamatokra, ahogy a ciklus közbeni adatok is azt támasztják alá, hogy többszázezer mai, a ciklus során eltávolodott majd visszatért támogatója csak elég gyengén kötődik a párthoz, és a most általuk várt fellendülés elmaradása esetén újból, immár tartósan leszakadhatnak róla. Márpedig további százezrek elvesztése veszélyes zónába sodorná a pártot. Igaz ugyan, hogy a hárompólusúvá vált magyar politikában 1,8-1,9 millió szavazó is elég lehet a kormánytöbbséghez 60% körüli részvétel mellett, de tartósan lehetetlen a társadalom, az aktív polgárok jelentős többségével szemben kormányozni. Márpedig ebben a körben a Fidesz már ma is kisebbségben van: százezrekkel többen szavaztak ellene, mint mellette. És főképp az olyan kormányzás lehetetlen tartósan ilyen környezetben, amely könyörtelenül csak a saját tábor érdekeire van tekintettel. (...)

A Fidesznek és a baloldalnak is nyomós oka van rá, hogy egész eddigi politikáját újragondolja. A Fidesz csak azon az áron tudta egyben tartani tábora nagyobbik részét, hogy a jövedelmi viszonyokat masszívan újrarendezte a középosztály javára az egykulcsos adóval, és az ennek következtében elszegényedőknek pedig a rezsicsökkentéssel a küszöbön álló fellendülés ígéretét csillantotta meg. Ám mindezt olyan eszközökkel tette, amelyek szinte biztosan a növekedést korlátozzák, ezért a remélt látványos gyarapodás alighanem elmarad. A tábor fenntartása ezzel a politikával egyre inkább a klientúra méretének a növelésétől függ, ami további erőszakos átcsoportosításokat, a jogbizonytalanságot mélyítő, társadalmi konfliktusokat gerjesztő lépéseket jelent. Ezek mind a növekedés alapjait és a klientúrából kimaradó társadalmi csoportok kilátásait rontják, növelve a társadalmi és politikai távolságot a kedvezményezett Fidesz-világ és az összes többi réteg között. Mindez előbb-utóbb robbanásveszélyes helyzetet szülhet, és kiszámíthatatlan, hogy a robbanás után milyen erő lesz meghatározó helyzetben.

Ha ez az elemzés helytálló, akkor a Fidesznek létérdeke lenne, hogy a piaci alapú növekedést segítse, ami viszont az utóbbi évek hadigazdálkodásának a feladását feltételezi. Ugyanakkor egyáltalán nem világos, hogy az Orbán személyére szabott rendszer egyáltalán képes lehet-e erre a visszahúzódásra és önkorlátozásra. Ha csak nem segíti a magyar gazdaságot váratlanul erős nemzetközi konjunktúra, a hatalomgyakorlás orbáni módja akár már néhány éves távlatban válságba juthat.”