„A számok a számítógép monitorján azonban sokkolóak voltak. Az emberek újból, immár tudatosan mondtak igent a diktatúrára. Megszavazták. Azt az embert helyben, aki egy alkoholista, aki folyamatosan botrányokba keveredik, akit hajnalban a főtéren szednek össze a saját okádékából az utcaseprők. És az országban mindenhol. Az apró szigetek nem érdekelték. Ő csak a nagy egészét látta a kudarcnak.
Nem válaszolt az üzenetekre. Felállt és az elegáns kristályüvegből egy vizespohárnyi konyakot öntött magának. Meggyújtott egy cigarettát, a füst mély sóhajként jutott le tüdejébe és ott is maradt hosszú pillanatokig.
A lecsukott szempillája mögött a mély döbbenetet mély undor váltotta fel. Undorodott mindentől, ami az országhoz kötötte. Az egész életét arra fordította, hogy átadja műveltségét, világszemléletét környezetének és ez a környezet nyilvánvaló módon peremre lökte őt és dagonyázó disznóként vetette magát a szellemi igénytelenség, a korlátok közé szorított diktatúra mocsarába. Visszaült a számítógép elé. Senkinek nem válaszolt, megnyitotta inkább a levelező programot és a másfél évtizede Amerikában élő egykori szeretőnek kezdett írni egy levelet. A férfi sikeres üzletember volt kint, haza nem utazott, mert itthon valószínűleg bíróság elé cibálta volna őt az új hatalom, de nem is akart hazatérni. Itthon már nem volt semmiféle érdekeltsége. Az itteni küzdelmet már régen egyetlen legyintéssel intézte el.
Keserű volt a tudat, de el kellett fogadnia, hogy a férfinak igaza volt. Makacs hittel, szinte dühvel írta meg, hogy elfogadva a meghívást kiutazik hozzá. Tudta, hogy a felhőkarcolóktól távol van egy szerény családi ház, ahová beköltözhet, viheti a könyvtárát, viheti a borospalackokat, a benne évtizedek óta érlelt kultúrát. Érezte, hogy a könyvekre és a minőségi borra itt, miként a fejében tartott tudásra már nem lesz szükség. Eldöntötte, hogy eladja a lakást, eladja a nyaralót, eladja a középkategóriás autót és elmegy az országból. Méla undort érzett és írni kezdett. Megírta, nem sajnált senkit, őszinte volt minden sora. Megvetette az embereket, az országot, sőt még a harcostársait is, mert azok képtelenek voltak a győzelemre. Látta szánalmas voltukat, testi és lelki hibáikat és nem érzett velük semmiféle közösséget, senkivel sem érzett már közösséget. Lezárt mindent, nem volt szüksége senkire. Elküldte a cikket, kikapcsolta a számítógépet és csomagolni kezdett.”
