Ami történt tiszta Machtpolitik volt. A megszállás kényszer volt, a magyar fél nem kérte, indokolatlannak és felháborítónak tartotta azt, hivatalosan is.
„1. Magyarország katonai fegyvertársa volt a Német Birodalomnak, de szerződés ezt nem szabályozta és főleg nem olyan tartalommal, hogy a katonai szövetség kiterjed arra is, hogy a Magyar Királyság belügyeibe beavatkozhat a német fél. Ami történt tiszta Machtpolitik volt.
2. A megszállás kényszer volt, a magyar fél nem kérte, indokolatlannak és felháborítónak tartotta azt, hivatalosan is. Ahogyan a Magyar Királyság szuverén államként döntött a katonai szövetség mellett, szuverén államként, annak legitim vezetője – Horthy Miklós kormányzó – utasította el a megszállást a Német Birodalom vezetőjének Adolf Hitlernek, személyesen, lényegében kétszer vagy háromszor is. (A megszállásra vonatkozó terv már 1943-ban elkészült, Olaszország kilépése után elkészítette a német vezérkar Romániára és Magyarországra is a megszállás pontos tervét; Margarethe I. és II. néven. Magyarország elismerte egyébként az olasz kilépést és diplomáciai kapcsolatot tartott fenn a Badoglio-kormány vezette Olasz Királysággal, elítélte a német bábállam, Olasz Szociális Köztársaság több rendelkezését is, többek között Ciano volt olasz külügyminiszter kivégzését.). (...)
16. Összegezve: az ország szuverenitása jelentős, nem elhanyagolható részben, intézményeit tekintve is, sérült a német megszállás esetében. A jogfolytonosság felszámolásában, amely több lépésben következett be 1949-ig, jelentős lépés volt az 1944. márciusi német megszállás és lehetőséget teremtett, főleg gyakorlati téren, a következő törvénytelen helyzet megteremtésére, a nyilas puccsra is. A németek nem szövetségesként, hanem megszállóként viselkedtek, hiszen több ponton és a politikai akaratot tekintve is, súlyosan beavatkoztak az országunk belügyeibe és operatív módon sokszor közvetlenül vagy közvetve, de irányították az országot. A magyar államiság megkérdőjeleződött aktivitásában, hatalmi intézményei ha nem is szűntek meg, önállóságuk jelentősen csorbult, a jogbiztonság, az alkotmányosság, a törvényesség érvényesülése – tehát azok az elemek, amelyek egy ország számára a szuverenitás zálogai lehetnek – akadályoztatva volt, több szinten is. Amennyiben »önálló« lépések is voltak a magyar kormány lépései forma szerint, azok mindenben a megszállók elvárt direktívái szerint történtek, amely jelen esetben inkább kollaborációnak, mint szuverén lépésnek tekinthetőek, beállt szép lassan a Quisling-szindróma. (Hasonló diagnózis kimondható a szovjet megszállás alatt működő 1945-1947-es magyar kormányokra is.)
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Az egykori SZDSZ kártékony szellemisége még most is jelen van, és rombolni próbál, vigyázzunk!
„Mindig előbb leszek amerikai, mint republikánus” – jelentette ki Kalifornia állam egykori kormányzója.
Az előadó hangsúlyozta: 2026-ban Moszkva vagy a Nyugat között fogunk választani.
Gerő András halála után jelent meg egyik fő műve, a magyarországi holokauszt lexikonja. Recenziónk!
A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ naptárában továbbra is szerepel Lakatos Márk december 2-i előadása Ízlésed és pofonok címmel, szúrta ki a Magyar Nemzet.
