„Nem halljuk meg, miként tekinti kötelességének Kövér László házelnök, hogy miközben alapvető szólásszabadságukban korlátozza a – jobb híján akciózó, hiszen épp általa jogfosztott – ellenzékieket, még női mivoltukat illetően is rendre odaszúrjon valami megalázót, amikor felszólítja őket a demonstráció (Kövérül: »bohóckodás«) abbahagyására. Nem kötjük csokorba Varga képviselő otromba nőügyi felszólalását és kínosra sikeredett, virágszálas bocsánatkérését Illés államtitkár dermesztő szellemeskedésével, miszerint politikai ellenfele, aki történetesen nő, »lehet, hogy szép, de nem okos«.
Ha nincs Balogh, talán nem cseng olyan sokáig a fülünkben Orbán Viktor megjegyzése, amellyel a saját lánya esküvőjét kommentálta, hogy sírni az asszonyok dolga. És Balogh nélkül, tetszik vagy sem, de az Összefogás gesztusát is kevésbé keserű szájízzel fogadtuk volna. Jelesül, hogy a szocialisták épp a lebukott Simon Gábor körzetében tartották szükségesnek a kevés, már arcot szerzett női jelöltjük egyikét elindítani. Igaz, ha valahol, itt aztán lehet bizonyítani – és hát Kunhalmi Ágnes akart olyan nagyon jelölt lenni, nem igaz?
De Balogh van. Terike péppé verése előtt a legtöbben sosem hallottunk róla, azóta viszont egész pályaképével megismerkedhettünk. Immár tudjuk, hogy egy nehezen élő, kisfalvas-tanyás vidék képviselője, egyben örökös polgármestere, olyan ember, akiben hosszú ideje megbíznak a választók – és ki tudja, tán ezután is. Mindennek ellenére. A vak komondor ellenére, annak ellenére, hogy biztos jövedelmet elsősorban a rokonainak tudott szerezni, és annak ellenére is, hogy az általa kiharcolt tanyafejlesztési pénzek jó nagy része Rogán Antal belvárosában landolt. Balogh annak az anakronisztikus, mégis virágzó XXI. századi táblabíró-világnak az emblematikus képviselője, amely felől nézve az ellenzéki képviselőnők lila monoklis tüntetése Terike mellett valóban bohóckodásnak tűnhet. Meg is kell hát szavazni a büntetésüket. És érthető, hogy maga a nőverő is megnyomja az igen gombot.”