Boross

„Boross Péter ennek a »keresztény-nemzeti« Magyarországnak a képviselője, ideológusa, történelemhamisítója, a csendőrség szerelmese. Minden álma az volt, hogy egyszer újra megjelenjenek a csendőrök Magyarországon. Saját fülemmel volt szerencsém hallani, amikor lelkesülten azt mesélte, hogy amikor egy csendőr bement a kocsmába, és megkérdezte, »van-e valami baj, emberek?«, akkor néma csend lett. Ez Boross Péter világa. Ez az ő demokráciája. Beküldi a tahó csendőrt a kocsmába, és mindenki némuljon meg, mert nem tudják, melyiküket vágja nyakon. Ezt a világot akarja Boross. Jön a pap, és megmondja, kitől mit vegyenek el, ki kapjon egy pofont, és ki ne. A csendőr osztja a szabadságot, ő a törvény. A zsidó kussoljon, megtűrt idegen, addig van itt, amíg engedjük, de itt nem ugrálhat. Tartsa eszében, hogy ez neki nem hazája. Ezt tartogatja nekünk ez a kedves ember.

Boross nem történész, nem autentikus személy, hogy történelmi kérdésekben nyilatkozzon, és azokra vonatkozóan intenciókat adjon. Ennek ellenére Boross az egyik legfőbb ideológusa a rendszerváltás utáni Magyarországnak. Első számú felelőse az antiszemitizmus és a szélsőjobboldal feltámadásáért. Boross már Antallnak is rágta a fülét, és igyekezett a Horthy-rendszer restaurációjával megteremteni a »magyar« folytonosságot: visszaállítani a vármegyerendszert, az ispánokat, az »ezeréves keresztény Magyarországot«. Orbán tanácsadójaként sokat tett azért, hogy ezekkel az ordas fasiszta eszmékkel megmérgezze. A Veritas Intézet az ő találmánya, vitéz Szakály Sándor az ő találmánya. Célja, hogy a magyar tudatot, közgondolkodást visszafordítsa a harmincas évekbe, Magyarországot az apostoli királyság mintájára tegye »nemzeti« országgá, amelyben a nemzetet egyetlen nemzeti párt testesíti meg, a szociáldemokrácia és a liberalizmus a »nemzetet« támadó idegenként jelennek meg. Noha Boross nem híve a zsidók elpusztításának, csak a magyar »keresztény-nemzeti« önvédelemnek, ezek tőről metszett náci eszmék. Borossnak köszönhető Horthy újratemetése is. Nem értett egyet azzal, hogy Csurka megtámadta Antallt, de az »írói munkásságát« a maga módján megvédte, és véletlenül sem nevezte náci alapvetésnek, mint Debreczeni József, aki akkor szintén az MDF politikusa volt.”