„Apropó komcsik, senkiben nem merül fel, hogy a Horthy-korszak bűneit elmismásolni, meg nem történtnek tekinteni, ennek szobrot állítani, mennyire kínosan hasonlít ahhoz az igyekezethez, amivel a Kádár-rendszer a Tanácsköztársaságot idilli babazsúrként próbálta feltüntetni? A páncélvonatok kerekei alá is csak afféle forradalmi szükségszerűségből hullott pár csutkababa. De hát, ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, ugye. Mindenesetre a Horthy-mosdatás és a Kunbéla-mosdatás után a kádban maradó mocskot a jövő generációinak kell kisúrolni. Az persze most is nagyon jól látszik, hogy a múlt (és persze a jelen és a jövendő) lehazudása rövid távon komoly politikai előnyökkel kecsegtet. Retrospektíve viszont az is világos, hogy a hazugság kiderül, és a szoborparkból nincs visszaút.
Sokan foglalkoznak nagyon komolyan azzal, hogy milyen tragikus és kártékony folyamatok zajlanak ma Magyarországon. Igazuk is van, viszont a szerencsétlen magyar fiatalok nem engedhetik meg maguknak azt a pesszimizmust, amit a helyzet indokolni látszik. Hülyék lennénk hurrá-optimisták lenni, amikor Magyarország szobrot állít a múlttal való szembenézésre való képtelenségének, de muszáj megpróbálni pozitív lehetőségként tekinteni erre az egész mizériára.”