Az aluljáróban

„Az első élményem még az aluljáró felé menet közben ért. Ekkor már kopottas ruhában, reklámszatyorral a kezemben, fejembe húzott kapucniban gyalogoltam az Astoria felé. Megdöbbentő és ijesztő volt az, hogy az emberek sokkal nagyobb ívben kerültek ki, mint fél órával azelőtt és a szemkontaktus másokkal már szinte lehetetlen volt. Amikor megérkeztem az aluljáróba, leterítettem a kartonpapírt a hideg kőre, letettem magam mellé a szatyromat, és leültem. Ekkor következett be bennem egy elképesztő változás. Ahogy magamra terítettem ócska pokrócomat, kitettem a Fedél Nélkült, egy olyan kitaszítottság-érzés lett úrrá rajtam, amit szavakkal nehéz leírni. Úgy éreztem, hogy már nem vagyok része annak a társadalomnak, melynek tagjai felém magasodva haladnak el mellettem.

Próbáltam felvenni a szemkontaktust a munkából, vásárlásból hazafelé tartó emberekkel, de érdeklődő pillantásokat nem sikerült elkapnom. A legtöbben elkapták tekintetüket, de nagyon fájó volt észrevenni, hogy milyen sok gúnyos, lesajnáló arcot láttam. A több órányi ottlétem alatt egyébként senki nem állt meg, senki sem adott ételt vagy aprópénzt. Hangsúlyozom, nem akarok ítéletet mondani ezen emberek felett, de belehelyezkedve ebben a helyzetbe, minden frusztráció sokkal élesebben hatott.”