Hazaszeretet és haszonlesés

„Az aradi vértanúk kapcsán sokszor, így október 6. környékén meg különösen gyakran elmondják, hogy a kivégzett tábornokok névsorát csak kevesen ismerik, bezzeg az Aranycsapat összeállítását még a kissrácok is fújják. Rosszabbat mondok, a 70-es évekbeli szovjet hokicsapat összeállítását is előbb tudják, mint az aradi tizenhármakét, ahogy a legostobább sláger szövegét is előbb memorizálják, mint a Himnuszt.

Szidhatjuk az éppen esedékes iskolarendszert, hogy túl liberális, és semmit nem követel a gyerektől, vagy túl konzervatív és túl sokat követel, a világban eluralkodott pragmatista individualizmus (a haszonleső énközpontúság) minden tantervet, oktatási stratégiát felülír, s hazaszeretetről, nemzeti önbecsülésről csak addig és annyit szól, ami közvetlenül »aprópénzre«, például szavazatokra váltható. Ebbe az attitűdbe a globalista illik bele a patriótával, a nemzetközi (internacionalista) a nemzetivel szemben, az egyén a közösséggel szemben. És a pillanat kiragadása bármiféle hagyomány ellenében. A felmérés szerint még csak a fiatalok 29 százalékát mérgezte meg a pragmatista individualizmus gőze, de én pesszimista vagyok ez ügyben. Inkább úgy mondanám, hogy már legalább 29 százalékuk érzi cikinek, ósdinak, megélhetetlennek a hazaszeretetet. S ne legyenek illúzióink, ez az arány az iskolareform ez irányú, tiszteletre méltó törekvései ellenére is romlani fog.

(A nemzeti büszkeség kérdését fenntartással kezelem, mert a kifejezést, valami kirekesztő nacionalizmus értelmében, sokan félreértik.) Az első, felelős magyar kormány miniszterelnökével és az aradi tizenhármakkal nem készült felmérés a hazaszeretetről. Ők anélkül is megadták a választ.”