Az ellenzékről

„Csüggesztő, hogy a balközép választási sikerének érdekében ekkora morális lemondást kell gyakorolni, s ennyi minden fölött muszáj – ha nem is mindig, de a kelleténél sűrűbben – szemet hunyni.

Ennek ellenére szomorúan be kell látnom, hogy a jövő tavaszi választásoktól inkább függ a haza sorsa, mint más hasonló – igen gyakran banális és rutinszerű – eseményektől.

Már csak azért is, mert ha bekövetkezik az a tragédia, hogy az Orbán-rezsim ismét jelentős többséget szerez az Országgyűlésben és a helyi önkormányzatokban, akkor a jelenlegi államrend elveszíti még mostani viszonylagos pozitívumait is: a dinamizmust, a vakmerő és szemtelen frissességet, a hányaveti lendületet, a gátlástalan és szüntelen rohamot s mindazt a lelki előnyt, amit az újdonság (még a rossz is) mindig jelent.

Ha nagyot nyer, a rezsim majd lelassul, elpotrohosodik, a represszió fiatalos támadássorozatból bürokratikus hitványsággá züllik, majd az egész fokozatosan szétrohad. Ennek hatására az amúgy is nihilizmusra és radikális bizalmatlanságra, gyanakvásra hajló Magyarország teljes társadalmi szervezete korhadásnak indul. A nemzetünk és hazánk maradéktalan szétmángorlása után beálló közállapotokra Orbán Viktor miniszterelnök valószínűleg épp akkora viszolygással fog tekinteni, mint a nyájas olvasó vagy én magam – abban a magasztos pillanatban, amikor átengedi az ügyek intézését a Lázárok, Rogánok, Szijjártók politika utáni, provinciális apparatcsik nemzedékének. A jobboldal végső győzelme épp oly savanyú lesz és üres (ha ne adj’ isten megtörténik), mint az efféle mindig. A csalódott és kiábrándult jobboldal pedig még iszonyúbb lesz, mint ma.

Ez a fölöttébb valószínű lehetőség még azokat is arra bírja, hogy a balközép ellenzék sikerét óhajtsák, akik meglehetős kétkedéssel veszik szemügyre az úgy-ahogy mégiscsak demokratikus ellenzéki pártok politikai gyakorlatát és szellemi teljesítményét.”