Jézus élete után a kiválasztottak maradtak meg nekünk
Isten igéjét nemcsak a Biblia hirdeti, de minden ihletett mű, így például akár egy festmény, egy regény. Vagy éppen egy sorozat, amely Jézus élete alapján még rekordot is állított.
A változás pedig abban van, hogy ma már a keresztyénség egésze kényszerül arra, hogy önmagát a „világhoz” viszonyítsa.
„A változás pedig abban van, hogy ma már a keresztyénség egésze kényszerül arra, hogy önmagát a »világhoz« viszonyítsa. Míg az emlékeinkben még ma is élő múltban a keresztyén identitást meghatározó orientációs pont a másik keresztyén volt (mi a református a katolikushoz képest), addig mára a helyzet alapvetően megváltozott, hiszen a keresztyénség egésze tűnik fel úgy mint egy »világnézet« a sok közül. Nem mintha ettől kezdve az egyes keresztyén teológiai pozíciók jelentősége megszűnt volna (gondoljunk csak a nemrégiben lezajlott vitára a Heidelbergi Káté 80. kérdés-felelete fordításának kapcsán), ám mégis, nagyon sok szempontból a keresztyénségen belüli nézetbeli különbségek elveszítik jelentőségüket, mert maga a keresztyénség, mint olyan szorul magyarázatra, védelemre a »világgal szemben«. Ebben a helyzetben könnyen elfordulhat, hogy a korábban önmagukat egymással szemben meghatározó keresztyén nézőpontok és hagyományok egy platformon találják magukat. Sőt, még ennél is tovább lehet menni, hiszen az is előfordult már, hogy a különböző világvallások képviselői fogtak össze hagyományos értékek védelme érdekében.
A világ tehát megváltozott, s ezzel egyidejűleg alapvetően megváltozott valami, ami a keresztyén apológia helyzetét illeti. Kicsit dramatizálva, de talán annyira nem túlozva, azt lehet mondani, hogy a keresztyénség szubkultúrává lett. Nyilván nem a szó legtágabb kulturális, hanem inkább egyházias értelmében. Aki folyamatosan benne él az egyházban ezt kevéssé érzékeli, ám abban a pillanatban kulturális sokként hat, ha kilépünk a »világba«. Ez nagyjából azt jelenti, ha valakinek azt mondom, hogy református vagyok, azt is mondhatnám, hogy albigens. Teljesen mindegy, egyik sem jelent semmit sem.
Nagy kérdés, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni, kell-e tenni egyáltalán valamit? Vagy pedig azt kell mondani, ahogyan mondják is sokan, hogy a »világ ilyen«, nincs mit tenni, hiszen az emberek maguk döntik el, hogy miféle világnézetet kövessenek, még ha ennek legtöbbször nincsenek is tudatában.”