Tiszta vizet öntött a pohárba a MÁV: Nem ment a mozdonyvezető sehová
Rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak a dolgozókra.
A kétezres évek elején csak mi írtunk érdekesen a magyar weben, de 2010-re már messze nem ez volt a helyzet.
„Három fontos, jól látható elem emelkedett ki a tényezők közül, úgy gondoltam. Az egyik a felhasználói tartalmak, de különösen a blogok elképesztő burjánzása. A blogpiacon a blog.hu-val brutálisan túlnyertük magunkat - nemcsak hogy egyetlen más blogszolgáltató sem ért a közelünkbe, de egyenesen a leglátogatottabb magyar weboldallá vált, önmagában. Az Index címlapján a blogketrec szinte végeláthatatlanul hosszúvá nyúlt, napi száznál is több blogot szemléztünk; minden témában óriási választékunk volt kitűnő tartalmakból, amelyek egy-egy részterületet a legtöbbször jóval precízebben fel tudtak dolgozni, mint saját stábjaink. Az ingyen előállított, de helyenként kiváló minőségű anyagok keményen aláásták a professzionális körülmények között, szerkesztőségben, viszonylag drágán előállított tartalmunk pozícióját.
Rovatainknak emellett kemény konkurenciát állítottak azok a tartalomszolgáltató cégek is, amelyek egy-egy részterületre koncentráltak - számos ilyen pályán egyszerűen elvesztettük az elsőséget. Politikában és bulvárban még biztosan és megkérdőjelezhetetlenül uralkodtunk, de a sportrovat eredményeit messze túlszárnyalta a Nemzeti Sport nso.hu-ja, a gazdaságiakét pedig házon belül a Portfolio, házon kívül meg a HVG (bár ott a gazdaság erősen keveredett a politikával). A techrovatot is megelőzte már két specializálódott netes kiadvány is, kultúrában pedig egyszerűen sehol nem voltunk, a válság okozta leépítéseket ugyanis elsősorban abban a rovatban léptük meg, arra volt a legkisebb hirdetői kereslet.
A harmadik, egyben legfontosabb piaci adottság, amivel számolnunk kellett, a bevételeink belső szerkezete volt: nagyjából minden második forintot az Index.hu címlapon kerestük meg, és az összes rovat összes bevétele tette ki nagyjából a jövedelem másik felét. Címlapunk vitathatatlan piacvezető volt, aki tájékozódni akart, ott kezdte a böngészést - és nemcsak látogatott volt, hanem jó is, toronymagasan a legjobb. Ott koncentrálódott olyan tudás, aminek a közelébe akkor senki sem érhetett; a legjobban felépített, legkorszerűbb felület, az elérhető legjobb tartalommal (vagyis jól válogatva, jó ajánlókkal) kitöltve.
Így leírva mindezt, tulajdonképpen nem is érthető, hogy lehetne-e más utat találni az üzleti továbblépéshez; ha van egyetlen olyan tevékenység, amelyet messze a legjobban végez a cég, piacot is vezet vele, és a bevételeinek döntő hányadát itt keresi - miközben elenyésző költségei vannak vele -, akkor egészen egyszerűen ezt a területet kell tovább erősíteni, és minden mást óvatosan visszafogni, vagy inkább kiszervezni. Az utóbbi esetben pedig a kiszervezett tevékenységeknek (esetünkben egy-egy rovat vagy tematikus melléklet lehetett volna a kiszervezés egysége) pedig ténylegesen meg kell küzdeniük a piacon e területen már jelen lévő tartalomszolgáltatókkal, ami az ő hatékonyságukat, eredményességüket is növeli.
Ha egy ilyen folyamatot elindítottunk volna, az drámai változást jelentett volna az Index szervezetére nézve - tizenöt éve ápolt, gondozott, hatalmasra duzzadt szerkesztőségünk abban a formában, ahogy ismertük, fokozatosan megszűnt volna, és átadta volna a helyét kisebb tartalomgyártó műhelyeknek - belülről vagy kívülről, részben új szereplőkkel. Ezt a folyamatot biztosan nagyon nehezen vittük volna végig, hiszen életművünk egy részét kellett volna teljesen új alapra helyezni - de a biztonságos túlélés érdekében ebbe az irányba kellett volna mennünk, azt gondolom, így hatásosabban tudtuk volna védeni vezető piaci pozíciónkat.
E terv ellen azt lehetett felhozni, hogy az Index speciális nyelvezete, kultúrája nehezen teszi lehetővé, hogy más tartalomszolgáltatóval esetleg helyettesítsük egy-egy rovatát - a valóság ennek azonban több ponton ellentmond. Egyfelől már jó ideje voltak szerződött tartalombeszállítóink, akik ilymódon a címlapunkra kerülhettek, másfelől pedig az Index erőteljes, immár évtizedes kulturális hatásaként tulajdonképpen a magyar net döntő része a mi nyelvünkön, a mi kultúránkon felnőve teljes egészében magáévá tette, néha pedig tovább is fejlesztette azt. Sőt: időnként épp a mi oldalainkon találkoztam egyre több olyan anyaggal, amelyekről sokszor arra következtettem, hogy bele-beleragadunk a saját kliséinkbe. A kétezres évek elején csak mi írtunk érdekesen a magyar weben, de 2010-re már messze nem ez volt a helyzet.”