Hajnal hasad

Nem értik és nem fogják érteni, józanul is ostobábbak mint egy szekéralja betintázott borász... Egyébként a budapesti hajnalok jellegzetes pillanata tényleg az a pár perc amikor az első villamosokon zötykölődve összetalálkozik az éjszaka megfáradt vitézeinek üveges tekintete a korai órán munkába indulók még álmos pillantásával, olyankor a legféktelenebb viveur-ben is felcsillan a lelkiismeret parazsa, és a korán kelőben is felvillan egy régi átmulatott éjszaka emléke. A rendőrjárőr szolgálatának utolsó órájában a percmutatóra sandít, a pohártartóban már rég kihűlt az üres kávéspohár. Tudja jól, hogy mostanra a szemét, a mocsok minden értelemben megpihen, az ogazdák már bezárták az éjszaka árutőzsdéit ahol a lakások, autók kifosztói vágták placcra a zsákmányt, ilyenor már a díler is aluszik, ügyfelei kifolyó nyállal álmodnak színes álmokat. A diszkók előtt a púposkodás is régen végetért: így vagy úgy, törött orral vagy szerencsés ütéssel mindenki túl van már az éjszakán, ez jut eszébe mikor a pakkból az utolsó szál Lucky Strike-ra gyújt. A reggeli műszak lassan felveszi a munkát, hazaengedik a Nyírőből a korán besokallt jómadarakat, a taxis sem jelez rá több fuvarra, ha nagy ritkán megreccsen a diszpécser szikár hangja. A kukásautó mint fújtató Sziszifusz, elindul útjára hogy begyűjtse "a város szennyesét" és ráncait a Dunában megmosva Budapest, ez az elhasznált prosti lassan ébredezni kezd. És eközben alig húsz kilométerrel arrébb a vidéki Magyarország tényleg együtt ébred a természettel, harmatos fű és a föld illata és az ébredő jószágok hangjai, szőlőben megcsillan a pára a feszes fürtökön, a kint száradó edények tudják, nemsokára teli lesznek, mint a prés, a hordó, hogy tavaszra palackba zárva várja a tavalyi nyár tüze hogy végigfűthesse vele az éjszaka mozdonyát a romkocsmában busongó értelmiségi és a korszerű budai fiatal egyaránt.

Mit akarsz ezzel Albret gazda Albert? Vagy csak agymenésed volt?

Tóth Árpád: Körúti Hajnal Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A Végtelen Fény milliom karátja. Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szítta be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága. A Fénynek földi hang még nem felelt, Csak a szinek víg pacsirtái zengtek: Egy kirakatban lila dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt Hangon a harangok is felmerengtek. Bús gyársziréna búgott, majd kopott Sínjén villamos jajdult ki a térre: Nappal lett, indult a józan robot, S már nem látták, a Nap még mint dobott Arany csókot egy munkáslány kezére...

jobb lenne ha piálnál lapszerkesztés helyett...