Lesből támadt az elkövető – ezt tudni a Rózsadombon halálra szúrt egykori RTL-es vezető tragédiájáról
Már azt is tudni, mi vezetett a gyilkossághoz.
Elfogadtuk a verseny mindenhatóságát, holott az együttműködés legalább olyan fontos, mint a verseny. Interjú.
„A bűnügy és a bulvár biztos befutó?
Ha megengednek egy kis kitérőt, én eredetileg sportriporter voltam, mert nagyon utáltam a kommunizmust, de gyáva voltam tenni ellene. Akkor kerültem a hírműsorokhoz, amikor jött a rendszerváltást. Végig közvetítettem a taxisblokádot, miközben fogalmam nem volt, mi történik körülöttem. Aztán belekerültem a médiaháború kellős közepébe, ki is penderítettek a közrádióból. 1994-ben kerültem az Objektívhez, ami miatt SZDSZ-bérencnek kiáltottak ki. Azután 98’-ban, 34 évesen miniszterelnök-jelölti vitát vezettem a Közgázon, holott voltak akkor arra érdemesebbek. Harmincöt évesen az olajügy kellős közepén, súlyos titkosszolgálati cselszövések között találtam magam. Az általunk készített tévéműsor miatt rendkívüli parlamenti ülést tartottak, én meg ott álltam és néztem, hogy mi történik. Kimentem Belgrádba tudósítani, erre elkezdtek bombázni. Ebben a műfajban van kockázat, de ezt ilyen világosan csak most látom már. Ha tudtam volna húsz évesen, sok mindent másképpen csináltam volna. Szóval értem a kockázatkerülést.
Az ön generációjához tartozók közül – Pálffy István, Kereszty Gábor, Sváby András, Radnai Péter, Bocskay Zsolt, Frei Tamás, Friderikusz Sándor, Nika György, Szellő István – kevesen maradtak a médiában, és azok is inkább szórakoztató műsorokat vezetnek, mint Friderikusz, holott ő is a politikai újságíráshoz ért a legjobban. Mit gondol, a tévéknek vagy a közönségnek nincs szüksége ezekre az arcokra?
És Geszti Péter, Palik László és még órákig tudnám sorolni. Ez volt az a generáció, amelyiket a rendszerváltás kilőtt, mint az ágyúgolyót. Kevés tapasztalatunk volt, nem voltunk párttagok, sem ügynökök, az előttünk járók egy részével ellentétben. Mi húsz-harminc évesen kaptunk olyan lehetőséget, amit szerintem nem szabadott volna. A többség kiégett vagy elindult a pénzkeresés irányában. Nagyon sok tehetség volt ebben a generációban, és nekik, nekünk lett volna dolgunk végig követni a rendszerváltást, építeni egy új államot, ha úgy tetszik, egy tisztességes, bátor, önálló, releváns, közszolgálati és kereskedelmi médiát. Ez nem sikerült. Nem ismertük eléggé az országot. Mi a jövőt akartuk építeni, mások viszont a múltat akarták rendbe tenni. Vagy egyszerűen csak bosszút állni. Nem voltak meg az alapok egy ilyen hatalmas változáshoz. Nem lehet évtizedeket, esetleg évszázadokat átugrani egy országban. Óriási tanulság. Végig kell járni az utat. Elfogadtuk a verseny mindenhatóságát, holott az együttműködés legalább olyan fontos, mint a verseny.”