„Ez a megegyezés olyan, mint amikor a család közösen akar venni egy fantasztikus hűtőgépet, de nem tudnak megegyezni az árban és a szükséges áldozatokban, ezért a férj vesz egy egyszerű porszívót, a nej egy robotgépet – jellemzi a helyzetet egyik ismerősöm, aki a múlt hét végén még türelmét vesztve kiabált, hogy mit képzelnek ezek, eljátsszák a maradék esélyt is.
A metafora találó, de nem egészen pontos. Az, hogy a demokratikus ellenzék két legnagyobb pártja hátrébb lépett, tágabb mozgásteret nyújthat mindkettejük számára. Amennyiben egyszerre lesznek okosak és ügyesek, nem egymással, hanem végre önmaguk megmutatásával foglalatoskodhatnak – úgy, hogy közben ne a másiktól kapjanak gutaütést. Adottak a közösen elfogadható szempontok, de nem istenkáromlás különbözőségekről beszélni. Persze nem szabad homlokegyenest mást mondani az egyéni képviselői körzetek kampánygyűlésein és a külön lista voksaiért folytatott küzdelemben.
De – ideális esetben – mindkét párt hasznára fordíthatja azt, hogy egyikük sem nyelte le a másikat. Tudniillik az korábban csak érződött, de mára egyértelművé vált, hogy az eredeti terv kivitelezhetetlen. Közös miniszterelnök-jelöltben nem tudnak megállapodni, minden halogatás vagy konkrét tárgyalás csak tovább mélyítette az egymáson ejtett sebeket. Meg lehetett magyarázni Mesterházy Attila viselkedését, azután Bajnai Gordonét is – de a pártkörzővel húzott körön kívül az indokok inkább szánalmasak voltak, mintsem rokonszenvesek.”