Prűd és Pride

„Az egyik az elfogadás kikényszerítése. Ugyanis abban a hiszemben zajlanak ezek a felvonulások, hogy a társadalom többsége ezeket látva egyre inkább elfogadó lesz. Nos, nem vagyok biztos, hogy az elfogadást akár médiatámogatással is ki lehet kényszeríteni a többségből. Hit és világnézeti meggyőződésétől függetlenül. A Kelet-európai társadalmakat szokás úgy leírni, mint olyan tömeget, amely bizonyos történelmi tapasztalatok hiányában nem elfogadó. De éppen ennek a régiónak van tapasztalata arra nézve, hogy a felülről-kívülről jövő hatalmi szóval szemben miként kell és lehet kialakítani az ellenállás melankóliáját. Bocsáttassék meg a történelmi párhuzam, de elég sokan gyalogoltak hivatalos (mainstream) ünnepeken egyszínű meg színes zászlók alatt, akik nem hittek az eszmében, egy pillanatra sem gondolták komolyan annak üzenetét, csupán megélhetésükhöz, pillanatnyi politikai érvényesülésükhöz szükséges cselekvés volt. És mikor megnyílt az első lehetőség a zászló eldobására, meg is tették. A látványos felvonulások vagy a nagy bulinak látszó megmozdulások pillanatnyi politikai érdekek függvénye. Forradalmi változásokhoz tömegek kellenek.

A másik, amiről szót kell ejteni az épp a Balavány által felvetett irgalom és igazságosság kérdése. De tovább megyek: a hitelesség kérdése. Az egyház számára az örökkévaló Isten színe előtt. Igaz, hogy a Biblia arról beszél, hogy minden ember bűnös, de ez felhatalmazást ad-e arra, hogy ne képviselje az Anyaszentegyház (Isten népe, akit a Heidelbergi Káté tanítása szerint Krisztus gyűjt az Ige és Szentlélek által az idők kezdetétől annak végezetéig) a Szentírás időn felüli üzenetét, akár a népszerűtlenség árán is? (Üzenet alatt értve a Szentírás teljességét és az abból leszűrt hitvallásos meggyőződést). Az általa vállalt igazságot. Bergyajev ír arról, hogy az utolsó ítéletkor miként lepleződik le a nagy képmutatás. Az egyház is Krisztus ítélete elé néz. És az Ő kegyelmére és irgalmára. Vannak, akik elébe mennek Krisztusnak és már most megelőlegezik az Egyház sorsát és azokét, akik abban élnek. Az egyház bölcsen teszi, hogy hallgat olyan kérdésekben, amelyekben nyilvánvaló a véleménye.”