Európai iszapbirkózás

„A kötelezettségszegési eljárás célja és feladata nem a tagállamok pellengére állítása, vagy a politikai nyomásgyakorlás, hanem az, hogy a felmerült problémát minél hatékonyabban és gyorsabban megoldhassák. Pontosan ezért épül fel két részből: egy mediációs és egy bírósági szakaszból. Az első szakaszban a Bizottság először informálisan, majd hivatalosan is tájékoztatja a tagállamot arról, hogy egy területen problémákat lát, és ezzel párhuzamosan lehetőséget biztosít neki a hazai szabályok megmagyarázására. Ha ez sikertelen, akkor a Bizottság indoklással ellátott véleményben rögzíti álláspontját, konkrét javaslatot tesz a probléma megoldására és arra ésszerű határidőt ad. Ha ez a határidő eredménytelenül eltelik, csak akkor kerül sor az Európai Bíróság előtti eljárásra, mely során a tagállam még mindig megvédheti az adott nemzeti intézkedést. Amennyiben a Bíróság megállapítja az Uniós jog megsértését felszólítja a tagállamot, hogy hozza összhangba a vizsgált jogi passzusosokat az uniós jog követelményeivel, és ha ez is eredménytelen, akkor többféle bírságot szabhat ki, és ezzel szoríthatja a tagállamot az ítélet végrehajtására.

Az eljárás létjogosultságát az igazolja, hogy csak a megindított kötelezettségszegési eljárások egy része jut el a bírósági szakaszba, és ott sem mindig a Bizottságnak adnak igazat. Az informális egyeztetésekkel kezdődő és több fordulóból felépül eljárás valójában lehetőséget biztosít a jogtechnikai hibák, téves értelmezések, félreértések, elhibázott fordítások stb. kiszűrésére, és ezzel az uniós jog hatékony – a polgárok érdekében álló – érvényesülését segíti elő.

Normális esetben az ilyen eljárások megindításának egyáltalán nem kellene a média ingerküszöbét elérnie, mivel tartalmuk alapvetőn szakmai, leginkább jogtechnikai. Az, hogy ezek az eljárások ilyen belpolitikai jelentőségre tettek szert hazánkban leginkább a magyar politikai helyzet traumatizáltságáról ad jó képet. Továbbá, a jelenség hasonlóképpen árulkodik a Bizottságban uralkodó bizonytalanságról is.”