„Nem mi állítottuk, hanem a 4-es metró átvilágítását végző szakember, az AAM Zrt. üzletágvezetője, hogy a szabálytalanul kiírt közbeszerzési eljárások révén felmerülő többletköltségek önmagukban is több tízmilliárddal drágították meg az építkezést, hogy a beruházás ütemterve elfért egy A4-es papíron, és persze nem volt se stratégiai irányító szerve, se érdemi felügyelete. »Azt hiszem – mutatott rá a lényegre az átvilágító –, valakiknek ahhoz fűződött érdeke, hogy a folyamatok ne legyenek átláthatók, s a kivitelezők is inkább a városházára jártak ügyeiket intézni, mint a metróigazgatóságra.« Ez Demszky és a szocialisták életműve Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházásában, amelynek sikerében most Tarlósék »sütkéreznek«. Sajnos azonban Demszky »álmának«, a vele, velük eggyé vált korrupciónak, szervezetlenségnek, sőt hülyeségnek az árát nem az emlékiratait rendezgető egykori főliberális és hű szövetségesei fogják megfizetni, hanem a lakosság. Ez az egyik tanulsága a 4-es metró »sikertörténetének«. Most majd megtapasztalhatjuk, a közösségi pénzek ebek harmincadjára jutnak, ha azokkal úgy bánnak, ahogy a korábbi ország- és városvezetés tette.
A balliberális sajtó hallgat arról is, miért is nem épült meg a 4-es metró az orosz államadósság terhére. Hát azért nem, mert Demszky és társai – ahogyan az egy városházi jegyzőkönyvben olvasható – »nem akarták, hogy visszajöjjenek az oroszok«. Azt is mondhatnánk, a hebrencs ideológia teljesen irracionálisan írta felül Magyarország geopolitikai adottságait, az ebből fakadó természetes stratégiai partnerség fontosságát. Ha nem kellett ingyen, fizessen hát érte most a magyar apránként százmilliárdokat, például dugódíjban. Megjegyezzük, erre is Demszkyék vállaltak garanciát. A kormányrudat pedig úgy adták át, hogy egy, azaz egy P+R parkolót építettek a fővárosban. Az igazi baj persze az, s ez a harmadik tanulsága lehet a 4-es metró építésének, hogy e gyalázat kapcsán is elmaradt az elszámoltatás. Nyomoznak, nyomozgatnak az ügyben, eredmény azonban nincs. Így egyelőre a társadalomnak csak ahhoz van joga, hogy megfizesse az elhibázott beruházás árát. Holott ugyanez a társadalom szívesen venné, ha megtalálnák ennek az elhibázott beruházásnak a felelőseit is.
Persze most nem politikai felelősségre gondolunk, azzal már teli a padlás.”