„Mi a legemlékezetesebb élménye a júniusi dunai árvízről?
Rengeteg ilyen akad. Első helyen áll az a kerekes székes férfi, aki minden fogyatékossága ellenére a gátakon volt, hogy a zsákokat töltögető ismeretleneknek segítsen. De joggal említhetném Tátot, ahol kétszer is jártam, mindkétszer éjszaka. A település hadra fogható polgárai gyerektől az aggastyánig ott álltak a gátakon, s egy szívvel küzdöttek az áradással. A »megvédjük a falut« közös élménye rendkívül mély benyomást tett rám. Mindenképpen illik megemlíteni, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a minap tüntetett ki tizenhét tűzoltót, akik külön-külön személyes hőstettet hajtottak végre. Egyikük például egy szál magában építette ki egy megcsúszott töltés megtámasztását. Mire a segítség odaért, ő már nagyrészt befejezte a munkát. Másikuk Győrújfalunál mellig beleszakadt a sárba, s bár alig bírt kimászni, a helyszínen maradt, és tovább hordta a zsákokat. S erdélyiekkel, tiszahátiakkal is találkoztam, akik kemény pakolással, lapátolással hálálták meg a korábban tőlünk kapott segítséget. Legyünk őszinték, képtelenség leltározni a milliónyi dicső tettet.
Mennyien dolgoztak a háttérben?
Egy homokzsákot töltő, cipelő, gáton álló magyar polgárra durván négy logisztikus jutott. Sajnos sokan hajlamosak lebecsülni ezeknek a háttérben dolgozó embereknek a tevékenységét. Pedig ha őket kivesszük a rendszerből, akkor nincs homok, zsák, üzemanyag, vasúti trénkocsi, teherautó, munkagép, helikopter, nem ér időben a partra az étel, nincs hol fürödnie, aludnia, pihennie a szabadban aszalódó, széltől kiszáradt, naptól megizzadt önkéntesnek, tűzoltónak, katonának, vízügyesnek, MÁV-osnak – senkinek. De ide sorolom a közmédia árvízi híradását is, amelynek révén egy ország tanulta meg, mit is takar az ellennyomó medence, a bordás megtámasztás, a talpszivárgás, a fakadó víz kifejezés.
Mi a legnagyobb tanulság? (…)
A kritikus helyszíneknél világos fejű, intézkedni képes, erős kezű, cselekvő vezetőkre van szükség. Korábban is tudtuk, s a júniusi ár csak megerősített benne, efféle kiélezett helyzetekben mindent becsületesen, egyenesen meg kell mondani az embereknek, mert a hallgatás, a mellébeszélés és a maszatolás borítékolhatóan rosszra vezet. Olyan, hogy »hátha« – nincs és nem is lehet. De ide sorolható a szentendrei mobil gát is, amely a legnagyobb nyomás alatt sem rezdült meg. Ez olyan új típusú biztonságot nyújthat a folyók mentén élőknek, amely korábban ismeretlen volt.”