Konszolidáció híján

„A hallgató többség társadalma érdekes elegy. Miért hallgat? Miért fél? Mert a hallgatás és a »semmivel sem egyet nem értés« a fegyvere. Az elit korrupciója és verbális gátlástalansága gyorsan eléri a társadalmi piramis alját, s furcsa cinkosságot szül a mélyben: »Bolond lennék, ha én abban a helyzetben nem ugyanezt csinálnám, mint ők.« De ez nem jelent konszolidációt. Sőt. S ezért a politika történéseit a kisember olyan kíváncsisággal figyeli, mintha egy közlekedési balesetet látna. Hátha az elit befuccsol, és ő, a hallgató többség részeként kívülálló maradhat. Egyfajta jó érzéssel és azzal a gyerekes hittel, hogy becsületesebb, mint azok ott fenn. „Mindez – ahogy Bíró Zoltán még 1992-ben, az Elhervadt forradalom című munkájában írta – oda vezethet, hogy kezdhetjük szinte elölről a történelmet. Visszaköszönhetnek a 19. századi és a 20. század eleji szociális, egyenlőségi és nemzeti függetlenségi mozgalmak.” (Az orbáni politikában már érződik is valami ebből, s miniszterelnökünk akár a névjegyére is írhatná, hogy e két évszázad üdvözletét hozza Brüsszelnek.) A kommunizmust annyit bíráló Milovan Djilas is megjósolta: az ideologikus állam szétesésével a nemzeti és a vallási érzés lesz az egyetlen, amely magával ragadhatja a tömegeket.

Magyarország abban különbözött a többi szocialista országtól, hogy pártvezetése a nemzeti érzést eleve gyanúsnak, veszélyesnek találta. (Ebben csak az NDK volt rokona, bár még Honeckerék is megpróbálkoztak Nagy Frigyes kultuszával. A hanyatló kádárizmus Kun Bélát vette elő a történelmi kelléktárból.) 1989-ben Munkát, kenyeret! című írásában Csurka István ezért jelenthette ki, hogy vazallus elitünk rendkívül kártékony. „Megkezdte a konvertálást, mégpedig a rossz tulajdonságok, az ízléstelenség, a korrupció és a bitorolt javak átszállítását a jövő készülő részvénytársaságaiba.” S hozzá tette: »Ha ez így megy tovább, ha ez a konvertálás sikerül, itt rosszabb világ lesz, hiába lesz „többpártrendszer”, mint volt. És a nemzet lényeges sorskérdései nem oldódnak meg, hanem súlyosbodnak a nagy bajok. A társadalom kettészakad, és a nagy része elmocsarasodik… De az elitnek nagyon jó lesz.« Kasszandrai sorok ezek, egy emberöltő után olvasva őket. (Mint Kossuth Lajos híres Kasszandra-levelének ama kitétele, hogy a kiegyezéssel az ország a történelem által bukásra ítélt Ausztriához köti a sorsát.)”