Hajdú-vét

„Képtelenek leszállni az ügyről. Mint amikor az áramütés odaragasztja a vezetékhez a szerencsétlenül járt állatot, lóg rajta, nem tudod eldönteni, hogy remeg vagy kapálódzik.

Talán be sem kéne ismerni, hogy lelepleződtek, rajtavesztettek, csak hallgatni, nem folytatni. Mert az már kiderült róluk, hogy önkorrekcióra, bibliai értelemben (a kifejezés kevésbé, de az értelmezési keret mostanában menő náluk) megtérésre alkalmatlanok. Ennek a mocskos trafikügynek nincs olyan momentuma, amely ne volna jellemző arra, hogyan képzelik el azt a világot, amelyben jól érzik magukat, amelyben ők húzatják a nótát. Utálom a túlzó kirohanásokat, megbélyegzéseket, általánosításokat, amelyekben ők régóta eminensek; tanulni lehet tőlük, ahogy ellenfeleiket módszeresen kikészítik; szerkezete, dramaturgiája van a vad becserkészésének, az elejtésnek, nincs kegyelem. Fegyelmezze tehát magát az ember, egy sarki trafik koncesszióba adásából ne vonjon le drabális következtetéseket, ne essen abba a hibába, hogy hibát váddá nagyít.”