Nem-Tutiblog

2013 januárjában indult a Tutiblog, amelyet a kormányoldal fiatalokat megszólítani szándékozó blogjaként harangoztak be. Január 28-án – természetesen egy Bajnai-ekéző poszttal – indult a szerkesztők kapcsolatai révén a magyar blogszférába berobbanó „orgánum”, amely kisvártatva valóban meglehetősen népszerű lett – a poszt megírásának pillanatában 775 Facebook-lájkolójuk van, míg legnépszerűbb, Ferenc pápáról szóló posztjuk már 1500 Facebook-megosztás felett jár.

Valamilyen szinten meglepett, hogy egy ilyen blog ilyen írásai hamar népszerűségre tehettek szert: az biztos ugyanis, hogy nem a forma, hanem a tartalom nyerhette el a becses olvasók tetszését. A Tutiblogra ugyanis minősíthetetlen stílus jellemző, posztjaik tele vannak káromkodással, néha az az ember érzése, hogy az internet politikai pöcegödrének számító Mandiner-kommentfolyamokat is alulmúlják a taglalt „orgánumon” megjelent irományok. Emellett a dizájn is csapnivaló, a blogspot blogmotor – amellyel a Tutiblog is működik – ennél sokkal esztétikusabb megjelenést is lehetővé tenne, a szerkesztők csupán pár kattintásra lennének ettől. Ráadásul sikeresen kiválasztottak egy olyan betűtípust a menüsorban, amely nem tartalmazza az „ő”-t...

Ezt a katyvaszt pedig csak tetézi a fiatalok irányában fennálló megfelelési kényszer, a probléma csak az, hogy a Tutiblog harmincas éveiben járó szerkesztőgárdájának szóhasználata egy mai fiatal számára minimum röhögőgörcsöt okoz. A pöppet erőltetett szlogen („Megmondjuk a TUTIT”), és a megosztásra buzdító félmondat („Megosztani: Menő!”), a posztokhoz készített csapnivaló mémszerűségek, valamint a rengeteg szerzői álnév komolyanvehetetlenné teszi az egész projektet.

Ám a helyzet az, hogy ez még mindig a kisebbik rossz: a külcsín mellett a beltartalom is hagy némi kívánnivalót maga után. A Tutiblognál ugyanis eleddig még nem nagyon láttam talpnyalóbb jellegűt a szervilis médiában, holott ebbe az irányba mozdult a KerDem blog – amelyre KDNP-s képviselő is ír –, a Jobbklikk névtelen posztjai, vagy akár a Mos Maiorum egy-egy írása is. A Tutiblog szinte minden egyes írása azonban tökéletesen illeszkedik a nagyobbik kormánypárt aktuális kommunikációjába, így rendszeresen támadják a főellenséggé pozicionált Bajnai Gordont, a Jabbaként ábrázolt Kim-Lane Scheppelét, de a kormánypártról csak és kizárólag pozitív kontextusban esik szó, vagy ha éppen támogató véleményekre van szüksége. Cinikus ferdítésekért sem kell a szomszédba menniük a névtelenségbe burkolózó szerzőknek.

Ám az igazán vérlázítóak azok az írásaik, amelyekben az – egyébként általam sem igazán kedvelt ellenzéki – újságíró kollégáik ellen követnek el karaktergyilkosságot. Ceglédi Zoltánról sikerült egy fröcsögő, de egyébként semmilyen új információt nem hordozó fröcsögésfolyamot produkálnia a sejtelmes nevű Kovács bának. Ráadásul olyannal vádolta – hogy pártokból él –, ami jó eséllyel magára a szerzőre is igaz. Legutóbb pedig – az általam egyébként szintén nem kedvelt – Tóta W. Árpádnak esett neki Oizo Oito, akit Bajnai és a hvg.hu „házicicájának” nevez. Miután megtudjuk, hogy „Árpika, buta vagy te, mint a tök!”, meglehetősen ködös érvelés végén azzal zárja írását névtelen szerzőnk, hogy további kellemes csőlátást kíván az általa ekézett szerzőnek.

Ez már csak azért is ironikus, mert a magyar blogszféra egyik leginkább csőlátású blogján közölte a szerző ezen mondatát. S éppen ezért veszélyes a Tutiblog: könnyen manipulál, a Fidesz-szavazóbázist pedig megerősíti azon hitében, hogy az ország valóban jobban teljesít. Pedig egy normális országban a kormányoldal világnézetéhez hasonló gondolatokkal felvértezett sajtóorgánumoknak és blogoknak az is lenne a feladata, hogy alkalmasint kritikákat megfogalmazva segítse a kormányzó párto(ka)t a valóság felmérésében. A Tutiblog ennek a kritériumnak egyáltalában nem felel meg – ahogy az újságírás alapvető feltételeine sem igazán. Jelen állapotában csak a jobboldali sajtót és blogszférát járatja le, és nem segíti elő azt a folyamatot, amiről legutóbb írtam itt az Alternatíván: a párbeszédet Magyarországért.