Munkácsy és a vérvád – hogyan került újra csizma az asztalra?

Úgy tűnik, hogy az Index kulturális újságírója, Földes András újfent lelkesen rázza a pofonfát. Az Index Kultúr rovatában Munkácsy Mihály meztelen nőt ölő zsidókat festett? címen megjelent írása egyszerre alkalmazza a legalpáribb bulváreszközöket, miközben érvrendszerét tekintve az egykori Szabad Nép veretes hagyományait is követi. Jelen írás nem kívánja Munkácsy Mihálynak a magyar festészet történetében amúgy egyértelműen túlértékelt munkásságát és annak okait boncolgatni. Mindazonáltal szakmailag és erkölcsileg elfogadhatatlan, ha egyesek nemtelen eszközökkel próbálják a Munkácsy-œuvre vizsgálatát a néhol kimondottan dilettáns kritika álcájába bújtatva erkölcsileg megkérdőjelezni, és ideig-óráig a napi közbeszéd részévé tenni.

Történt ugyanis, hogy Földes ráröppent az orbitálisan nagy sztorira, amelyet a tavaly még művészettörténet-tudományi doktoriját író, eredetileg a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szcenikán végző, jelenleg magánvállalkozásban festmények eredetiség vizsgálatával foglalkozó Végvári Zsófia; valamint egy bizonyos Jeff Taylor művészettörténész szállított számára. Eszerint egy rejtélyes, kilétét teljes mértékben elfedni kívánó külföldi műgyűjtő tulajdonában található egy ezidáig ismeretlen nagyméretű festmény, amelyet a szakértőként említett források bizonyos jelek alapján Munkácsy Mihálynak tulajdonítanak. A jelenleg Vérvád címen emlegetett festmény témáját pedig állításuk szerint az 1882-83 között lezajlott tiszaeszlári per ihlette, s mind az anyagelemzések, mind a festészeti eszközök a Földes által idézett források szerint arra engednek következtetni, hogy a képet maga Munkácsy Mihály festette párizsi tartózkodása idején. Persze a feltételezést az első pillanatban komoly művészettörténészek – köztük Bellák Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, valamint Molnos Péter – egyértelműen cáfolták.

Földes maga sem meri egyértelműen a festmény szerzőiségét Munkácsyra fogni – célja sokkal inkább a besározás, mégpedig oly módon, hogy Munkácsy neve innentől az antiszemitizmus bélyegével forogjon közszájon –, azonban már az elején így indít: „Ha igazak egy rejtélyes műgyűjtő állításai, akkor át kell értékelni az egyik kikezdhetetlennek ismert magyar kulturális idol, Munkácsy Mihály életművét.” Majd nem sokkal alább így folytatja: „A festmény kifejező, drámai, bravúrosan alkalmazza az akadémizmus minden stílusjegyét. Éppen azokat az erényeket mutatja fel, amelyek révén Munkácsy a hírnevét köszönheti. A hatást szintén egy Munkácsyra jellemző elem fokozza, a méret: a felzaklató jelenet négy méterszer két és fél méteren sokkolja a nézőt”

Az érvrendszer és a csúsztatások sora virtigli Szabad Nép hangulatot idéz, amely mindenféle szakmaiságot nélkülöz. De álljunk meg egy pillanatra, és hadd hivatkozzam az Artportalon Földes cikke után egy nappal megjelent írásra, amelyet a kiváló művészettörténész és Munkácsy-szakértő, Boros Judit jegyez. Boros ugyanis tételesen, valamint a laikus olvasó számára is közérthetően cáfolja a cikkben közölt, gyakran egészen primitív állításokat – kezdve azzal, hogy a Munkácsy-életmű nagyon pontosan dokumentált: sem a fennmaradt számlakönyvekben, sem a feleségével folytatott napi levelezésében, sem az akkori újságcikkekben, valamint Munkácsy műtermét napi rendszerességgel látogató érdeklődők és barátok beszámolóiban nem esik szó a ráadásul méreteit tekintve is igen jelentős, így nehezen rejtegethető festményről. Ezzel szemben Végváriék, valamint Földes árulkodó nyomnak tartják, hogy „Az American Jewish Year Book 1913-1914-es évek zsidókat érintő eseményei közt említ egy cikket, amelyben Munkácsy özvegye azt állítja, nem igaz a Novoje Vremja című lap állítása, hogy korábban Munkácsy Mihály festett egy Vérvád című képet”.

Emellett rendelkezésre áll a francia La Croix egy 1914-es száma is, melyben Munkácsy özvegye szintén egyértelműen cáfolja férje szerzőségét. Persze egyik hivatkozásból sem tudjuk meg minden kétséget kizárva, hogy az özvegy cáfolatai az inkriminált festményre vonatkoznak-e egyáltalán. Aztán az egyik legmegmosolyogtatóbb érv a kép dokumentálatlanságára, hogy Munkácsy titokban festette azt, mivel Végváriék a vizsgálatok során a festmény felületébe ragadt textilszálakat találtak, ami arra enged következtetni, hogy a festő munkája befejeztével azon nyomban letakarta a képet.

Boros Judit azt is megjegyzi: semmilyen adat nem támasztja alá Munkácsy esetleges antiszemitizmusát – értsünk a fogalom alatt bármit is, jelentsen a szó XIX. századi kontextusba helyezve akármit –  vagy akár kiemelt érdeklődését a tiszaeszlári per iránt. Ugyanezt erősíti Bellák Gábor véleménye is, aki kiemeli, hogy a vérvád körüli hisztériára egyáltalán nem volt vevő a korszak művelt közönsége, valamint komoly hazai művész sem foglalkozott a témával, ráadásul maga Munkácsy ebben az időszakban éppen Párizsban tartózkodott.

Mindamellett a Munkácsy szerzőségét bizonygató vádak éppen a kép esztétikai jellegében, kompozíciós megoldásaiban, valamint ecsetkezelésében egyértelműen cáfolhatók. Boros Judit említi, hogy Munkácsy a bécsi Kunsthistorisches Museum egyik freskóján, valamint egy kisméretű, vázlatos Lédán kívül nem festett női aktot. Vázlatai, vázlatfüzetei között is alig található akt, hiszen nem különösebben foglalkoztatta a téma, nem volt a műfaj gyakorlott művelője. Közben Végvári Zsófia konkrét hasonlóságot vél felfedezni Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című festménye és a Vérvádon szereplő egyes alakok között, amely úgyszintén nem bizonyító erejű, hiszen a korszak historizáló festészete kivétel nélkül törekedett a történetileg hű ábrázolásra mind a kosztümök, mind az alakok tekintetében. Emellett a Vérvád alakjai Munkácsy stílusához képest meglehetősen sematikusak, továbbá az ecsetkezelés, valamint a kép színvilága úgyszintén nem jellemző Munkácsyra.

A másik egyértelmű cáfolat a Vérvád kompozíciójában és a fény használatában érhető tetten: „Munkácsy interieurben ábrázolt jelenetei kivétel nélkül egy jól meghatározott színpadszerű térben helyezkednek el. Ezzel szemben a jelen kép térkompozíciója bizonytalan, a felsorakoztatott alakok térbeli elhelyezése tisztázatlan, illetve hiányos (nem véletlen, hogy nem látni a lábakat!), ami Munkácsy képein elképzelhetetlen.
A kép belső megvilágítása szintén zavaros. A csilláron elhelyezett néhány gyertya fénye kevés egy ekkora csoport ilyen fokú megvilágítására, más fényforrás pedig nincs. Ezzel szemben Munkácsy mindig pontosan megjelölte a képeit megvilágító belső fény forrását, amelyhez a legtöbb esetben ablakon át beszűrődő külső fény is járult” – írja Boros Judit.

Egy, a XIX. század historizáló festészetében jártas szakember megállapíthatja: sem Párizsban, de nagy valószínűséggel a müncheni akadémián tanult festő sem festhette ezt a képet, hiszen stílusjegyeit tekintve sokkal inkább egy másod-, vagy harmadvonalbeli orosz, esetleg lengyel festő munkájával állunk szemben. Így hiába állítja cikke zárógondolatában a kép szerzőiségének valódiságát egyébként többször is lebegtető Földes, hogy „Bár az ár akár 3-400 millió forint is lehet, a vonzerő jelentős, hiszen olyan antiszemita képről van szó, amit feltehetően az egyik legnagyobbra tartott magyar festő készített.”

Végváriék egyébként nagyon korszerű vizsgálati eszközei egyáltalán nem tudják önmagukban helyettesíteni, netán felülírni a témában jártas művészettörténészek több évtized alatt felhalmozott szakmai tudását, valamint vizuális tapasztalatait. Ezért mi is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Vérvád című festményt biztosan nem Munkácsy Mihály festette.