Megértésre, toleranciára, beszélgetésre lenne szükség

„– Az előbb a pozitív hozzáállás kapcsán arra utaltál: sosem valami ellen, hanem valaminek az érdekében kell szót emelni. A Beatrice lázadó korszakában is így volt ez?

– Ha reggel fölkelsz, nem az az első gondolatod, hogy hogyan lehetne kibaszni a világgal. Hogyan lehetne lázadni. Nem. Nincs olyan, hogy eldöntöm, én mától forradalmár leszek. Az van, mondjuk, hogy írsz egy dalt, érted, a lehető legjobb szándékkal. Az a címe, hogy Jerikó, és arról szól, hogy vannak olyan falak, amiket nagyon jó lenne lerombolni. Ehhez jön egy előadói hozzállás, show. Kiállok, és azt mondom: »ez a zene nem hallható a rádióban!« Máris rendszerellenes a dolog, ha belegondolsz, hiszen a rádiót nem lehetett támadni, az volt a rendszer egyik karja. »Ez a zene nem látható a televízióban!« A tévé meg a másik karja. »Ez itt és most születik!« – hú, bazmeg, na még csak az hiányzik, egy olyan korban, amikor mindent előre le kell egyeztetni a hatósággal. »Ez a Beatrice, támadás! Egy, kettő, három!« Igazából nem mondasz semmi durvát, a rendszer mégis magára veszi, másnap rendőrségi ügy van belőle. Persze, tudtuk, hogy mi mit jelent, de nem arról volt szó, hogy kitaláltuk, hogy na, ezeknek most odabaszunk egyet, megmutatjuk nekik! Mutatja a fene. Így hatott.  Akár egyetlen szóból is lehetett rendőrségi kihallgatás. Egy rikkantásból. »Mit gondol maga, mit jelent az, hogy ideiglenes?« – kérdezte a rendőr. »Az ideiglenes azt jelenti, hogy átmeneti, rövid ideig tartó« – válaszoltam. És máris kész a balhé. Nem akarsz te botrányt csinálni, de azért sikerül... Úgy érzem egyébként, eddig mindenből, a rockból és a celebkedésből is jól jöttem ki. (...)

– Mi az, amitől mostanában eszed-faszod megáll? Ami - pozitív szemlélet ide vagy oda – lehangol, kétségbe ejt, felháborít?

– Megértésre, toleranciára és beszélgetésre lenne szükség. A legnagyobb baj Magyarországon, hogy nem beszélgetnek az emberek. Hogy időnként elszabadul a gyűlölet. Minden oldalról. Ez a legnagyobb bajom. Kicsit olyan ez az ország, mint egy focimeccs. Pedig nagyon fontos, hogy bár nyilván az én csapatom, vagyis ez az ország nekem a legfontosabb, és az én népem számomra mindennél előbbre való – de annyira azért mégsem lehet fontos, hogy túlzottan a terhére legyen más népeknek. Mert az már nem rock and roll.

– 1990 körül lehetett hallani a kortesmondatod: szakadt országnak szakadt elnököt! Most milyen országnak milyen elnököt?

– Egy mondatban nagyon nehéz ezt megfogalmazni... De igazad van, mondjunk valamit. Ha én indulnék a választásokon… Nem, semmiképpen nem indulnék. Elég nagy majom vagyok már így is. Hova csináljak még nagyobbat magamból? De ha köztársasági elnök akarnék lenni, az lenne a jelmondatom, hogy »optimistán bele a reménytelenségbe.« Mert valamit mondani kell. Mindig kell egy lózung.”