„Gyerekkorom óta ünnepnap nekem március 30-a.
Március 15. - suliszünet volt, március 21. - suliszünet volt, április 4. - suliszünet volt, de mégis, a bugyuta forradalmi ifjúsági napok három tavasz ünnepe helyett március 30-át vártam.
Ez a nap apám születésnapja. Nagyon készültünk rá. Zsidó ember lévén a névnapját, a György napot nem igen ünnepelte. Maradt a születésnap. Mi izgatottak voltunk a testvéremmel, hogy mit adjunk neki ajándékba, vártuk, mi finomat főz anyánk, jönnek-e vendégek (azt nagyon szerettük). Apánk rendkívül bájosan, szívből jövő módon tudott zavarba jönni minden évben az ünneplésekor. Akkor jöttem rá, hogy az igazi családi ünnepen az ünnepelt mindig zavarban van.
És ez így van jól, így őszinte.
Zalán fiam születése óta kettős családi ünnepnap március 30-a, az ő névnapja is egyben. Eszembe se jutott a névválasztáskor, hogy éppen apám születésnapjára esik a Zalán névnap.
De így van ez jól.
És mikor alapította 37 egyetemista és fiatal értelmiségi a Fiatal Demokraták Szövetségét, a FIDESZ-t? Na mikor? Hát 1988 március 30-án!
25 éves a Fidesz. Negyed század. Kerek jubileum. A 25. érettségi találkozókra olyanok is el szoktak jönni, akik kihagyták a korábbiakat. A 25. házassági évforduló az ezüstlakodalom. Szóval, nagy dolog a 25. évforduló.
Olvasom hát az alkalomra született »kritikus hangvételű« (ugye, milyen szépen fogalmaztam) írásokat. Sajnálom a szerzőket, mind egy szálig. És büszke vagyok arra, amit csinaltunk. Nagyon büszke!
Tényleg borzalmas lehet a Szabad Demokraták Szövetsége volt Országos Tanács elnökének, a volt SZDSZ-es országgyűlési képviselőnek, Tamás Gáspár Miklósnak azt látni, hogy miközben kedvenc pártja a történelem szemétdombjára került, mi ott tartunk, ahol. Érződik is ez az irigységgel vegyes keserűség a pamflettjében.
És rettenetes lehet a haladó értelmiség egyik kedvenc közlönye, a 168 óra című kiadvány volt aranytollú frontharcosának, nevezett Nagy József újságírónak (tényleg, hogyan fordulhatott az elő, hogy ennyi, a fasiszta csőcselékkel szemben az írás erejével megvívott csata után sem kapott szeretett szerzőnk 2002 és 2010 között Táncsics-díjat?) nap mint nap sikeres és népszerű Fideszes politikusokkal interjút csinálnia. Ahelyett, hogy börtönlátogatásra mehetne hozzájuk.
És olvashatjuk a kötelező fanyalgás ólmos fáradtságától halál unalmas Népszabadság vezércikit. Meg a totál kommersz, évtizede a szociálliberális irogatás frázis-ellátójában porosodó mondatokból álló blogbejegyzéseket.
Az az igazság, hogy sajnos pont ugyan olyan az ellenzéki újságírás, mint amilyen manapság az ellenzéki politizálás az MSZP-től a HaHa-ig.
Nincs gondolat. Nincs mondanivaló.
És nincs ez így jól...”