„Minden ember akkora, amekkora dolgok feldühítik” (Sir Winston Churchill)
Van egy emberfajta, aki többet akar látni a láthatónál, aki nem hisz abban a paradigmatikus gondolatban, mely szerint ha egy dolog magyarázatául elégséges a hülyeség, akkor kár összeesküvést sejteni. Egy letűnőben lévő kor torz racionalizmusának és ész-vallásának áldozati ők. Eszerint semmi sem lehet véletlen, abban az értelemben, hogy a világot és eseményeit áthatja valamiféle szellem, ami miatt a dolgok nem történnek véletlenül. Könnyű emögött meglátni az eltorzult szellemi eredetet: a Biblia talán az egyetlen hosszú könyv, amelyben nem fordul elő a „véletlen” szó. A kereszténység azt tanította, hogy az ember központi szerepet tölt be Isten terveiben, kivételezett helyzetben van; és bár nem tudja megfejteni Isten szándékait, de tudja, hogy Neki tervei vannak vele. Léha korunk nemigen hisz már Istenben, azonban sokan nem tudnak lemondani arról, hogy logikus, rendező elvet keressenek a világban, még ha e rendező elv gonosz is, mint az összeesküvők.
A fenti embercsoport számára a dolgokat nem a Szent Pál-i „Istenben egzisztáló logosz” hatja át, hanem az összeesküvők gonosz szándékai. A dolgok nem önmagukat jelentik, hanem egy mögöttes tartalomra utalnak, amelyet azonban a beavatottak ki tudnak olvasni belőlük. A világ csodálatosan vagy ijesztően bonyolult – kinek milyen. Tele van áttekinthetetlen okok és okozatok szövevényével és egy csomó olyasmivel, amiről nem is tudunk; csak azt tudjuk, hogy rengeteg ilyen nem ismert dolog van. Sokaknak – és nemcsak az egyszerűbb gondolkodásúaknak – elfogadhatatlan ez: rendező elvet, generális okot keresnek, amelyik segít az értelmezésben, amelyre visszavezethetőek az egymástól függetlennek tűnő események. Az összeesküvés pontosan ilyen generális ok: bármi – és bárminek az ellenkezője is – levezethető belőle, csak a premisszát, az összeesküvés létét kell elfogadni.
Ez a gondolkodásmód az emberek egy része számára többféle szempontból is vonzó lehet. Itt van mindjárt az önbecsülésre gyakorolt kedvező hatása, hiszen az összeesküvés-hívő elmondhatja magáról, hogy a többiekkel ellentétben ő bizony átlát a szitán és felismeri a rejtett okokat – ellentétben a birkatermészetű többséggel, amelyik csak néz, de nem lát. Aztán az összeesküvés-elmélet szórakoztatóan romantikus is. Malaclopó köpenybe öltözött karbonárók jutnak az ember eszébe, akik éjfélkor találkoznak a keresztútnál és titkokat suttognak egymás fülébe. Mennyivel szórakoztatóbb ezt elgondolni, mint beletörődni az egyszerű, hétköznapi, ám megalázó „nem tudom”-ba. És végül, de nem utolsósorban: ott van az így elgondolt világ vonzó egyszerűsége.