Kiemelt honorárium

„Miniszter uram, sőt, bocsánat, Csúcsminiszter uram (ez valami olyan fokozás lehet, mint a generálisból a generalisszimusz), adnék én egy tanácsot. Még Magára is ráfér a szerencse, rendezzünk egy találkozót. Részt fog venni azon egyfelől Kegyelmességed, másfelől meg egy csomó csődközelben tántorgó vagy már be is fuccsolt vállalkozó, jópár kilakoltatott devizahiteles, nagyszámú éhező értelmiségi és művész és ezeken felül rengeteg munkanélküli. Ők Önt pont úgy fogják megragadni, ha csak a közelébe kerülnek, amint Ön tanácsolta, és olyan lehetőségeket nyitnak meg becses személye előtt, amikről még csak nem is ábrándozott soha.

Ön boldog lesz. Sokan fogják megfogadni értékes útmutatásait. Igaz, boldogsága még olyan rövid ideig sem fog tartani, hogy megírhassa a Heti Válaszba, de az a néhány felhőtlen pillanat – higgyen nekem – megéri.

A cinizmusnak, a szakmai hozzá nem értésnek és az újságírói dilettantizmusnak ezt a keverékét nem is tudom, hogyan értékeljem. Hát, hiszen elég, ha a Heti Válasz tudja: írásonként huszonötezer forinttal. Most már legalább pontosan tudjuk, mennyit ér az, ami semmit sem ér. Sajtószakmai szempontból legalábbis. A többit meg becsüljék fel a közgazdászok, de tőlük sem sok jót hallottam eddig erről a túlfizetett kollégáról.”