„De térjünk vissza az alapvetésre, hogy miért is kellene a hitelmegállapodás. Egyfelől – köszönhetően a kiváló globális pénzügyi klímának – Magyarország, ahogyan tavaly képes volt arra, hogy IMF-megállapodás nélkül működtesse az »államgazdaság« finanszírozását, úgy az idén is képes lesz rá. Ugyanakkor 2013 első negyedévére derül majd ki az ország finanszírozásának néhány kérdése: az állam devizakötvényének kibocsátása pontos választ ad arra, amit most is tudunk, miszerint jelentős különbség van a hazánk által jelenleg elérhető piaci kamatok és a nemzetközi hitelezők által kínált kamatszint között. A több százmilliárd forintos kamatkülönbözet miatt fölöttébb elgondolkodtató, hogy érdemes-e »meghajolni« a nemzetközi szervezetek feltételei előtt.
Ráadásul az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal tervezett megállapodás nem is elsősorban a pénz miatt kell, hanem a fentebb említettekért: az új hitel léte megerősítené az ország finanszírozhatóságát, egyfajta jelzés lenne a pénzpiacok felé, és bizalmi védőernyőként funkcionálna, amely igen fontos az ország számára.
Az alábbiak miatt. A magyar gazdaság mutatói hosszú időn át belesimultak a környező országok trendjeibe, a gazdaság fundamentumait tekintve hatalmas különbségek nem voltak. A szembetűnő differencia most az, hogy miközben a többi kelet-közép-európai országban a tőkebeáramlás visszatért egy bizonyos szintre, Magyarországon sajnos nem tapasztalható ez, sőt – leszámítva a nagy német autógyárak gigafejlesztéseit – befektetési gondok vannak. Többek között: hiányzik a (vállalati) működő tőkének a magyar gazdaságba való nagyobb arányú beáramlása, s ez hátrányt okoz a gazdasági fejlődésnek. Miközben a hazai gazdaság mozgástere rendkívül beszűkült, hatalmas költségvetési korrekciókat kell végrehajtani: az a nagyvállalati kör, amely a feldolgozóiparhoz kapcsolódik, továbbra is a magyar gazdaság húzóereje, miközben a kis- és középvállalatok nem igazán teljesítettek. Konkrétabban: Magyarországon valódi belső piac sincs.”