A szabadság két bajnoka

„A két világháború közti magyar-lengyel kapcsolatokat – Teleki Pál és Klebelsberg határozott lengyelbarátsága ellenére – az egymástól való eltávolodás jellemezte. Magyarország – kényszerpályán mozogva – egyre jobban közeledett Mussolini tekintélyuralmi Olaszországához és vele együtt a Hitler által egyre jobban befolyásolt, később uralt Németországhoz. Természetesnek számított a huszas, harmincas években, hogy Magyarországon a revízió lehet az egyetlen politikai cél minden párt, politikai erő számára. Ehhez azonban szükség volt nagyhatalmi támogatásra, ami természetesen nem jöhetett az antant oldaláról. A békés revízió két európai segítője a német birodalom és Olaszország lett, s ezzel egyértelművé vált Horthy – és az egész magyarság – számára, hogy az egyre jobban újrarendeződő Európa térképén kiknek az oldalára sodorja a történelem Magyarországot.

A történelem sodrása Lengyelországot – a versailles-i békékből kiindulva – a nagyhatalmi rendszerek másik oldalára helyezte, vagyis Varsó erőteljesen szimpatizált Londonnal és Párizzsal is, Berlin és Róma ellenében. Az 1920-as évek közepére egyértelmű lett, hogy a két baráti állam (ti. Lengyelország és Magyarország) a külpolitikáját illetően nem árul közös gyékényen, annak ellenére sem, hogy Piłsudski állama nem volt hajlandó csatlakozni az 1920–21-ben létrejövő – Magyarországgal ellenséges – kisantanthoz. A román és szerb diplomácia minden követ megmozgatott, hogy a lengyeleket belevonja egy magyarellenes külpolitikába, ám ezt Varsó mereven és határozottan elutasította.

A második világháború kitörése előtt Adolf Hitler tárgyalásai során Teleki Pál magyar miniszterelnöknek kifejtette: számít a magyar hadsereg aktív részvételére Lengyelország megtámadásánál. Teleki Pál gróf elutasította Hitler kérését, sőt azt sem engedélyezte, hogy a Wermacht a magyar vasúthálózatot használja a Lengyelország elleni katonai akció során, amivel jó pontokat semmiképp sem szerzett magának a diktátornál. Az első bécsi döntés után újra létrejövő magyar–lengyel határ 1939 szeptemberétől biztosította lengyelek tízezreinek menekülését Magyarországra, és tette lehetővé számukra a biztonságos életet.  A magyar kormány – egészen pontosan Teleki gróf – idősebb Antall Józsefet bízta meg a menekült lengyelek helyzetének felügyeletével. Intézkedései hatására – amelyeket a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetőjeként hozott – a menekültek számára több tábort létesítettek az ország területén, leginkább az északi, észak-nyugati országrészben. A civil táborlakók életét megkönnyítették kulturális rendezvényekkel, lengyel nyelvű újságok kiadásával (ilyenek voltak a különféle tábori újságok vagy pl. a Nasza Gazetka c. gyermekeknek szóló lap.), tánccsoportok alapításával, iskolák létrehozásával, illetve munkalehetőség biztosításával a felnőttek számára.”