„A diákság pedig lázad, mert tűrhetetlennek érzi, hogy gyakorlatilag a felvételi időszak előtt öt perccel egyszer csak harmadára csökkentik az államilag finanszírozott férőhelyek számát.
Tartok tőle, hogy a diákságnak ebben igaza van – még akkor is, ha a lesz-t két »esszel« írók talán eltakarodnak az egyetemek és főiskolák környékéről is végre, s akkor is, ha talán nem fogunk nagyon sok pénzért munkanélkülieket kiengedni a campusokról. Mégsem lehet ezt így, ilyen módon lenyeletni a diáksággal, és ha ezt nem látja be a kormányzat, akkor meg fog fizetni érte.
Lázad a diákság továbbá azért, mert a kormány »bevezette a tandíjat«.
Ez viszont nem igaz. Ebből semmi sem igaz. Így a lázadásnak ez a része oktalan és ostoba – nem véletlen, hogy éppen erre a részre játszik rá leginkább az ellenzék, élén az MSZP-vel.
Nagyjából ez a helyzet most.
A diákság pedig az utcán, a kormányhivatalokban, a hidakon – a diákság éppen most szeret bele saját hangjába és saját erejébe.
Ismerjük ezt az érzést 1988-ból.”