A magyar nemzeti önértelmezés kettősségéről

„A nemzeti önértelmezésnek, identitásnak különböző formái alakultak ki Európában. A francia típus a legkorábbi, amely többeknek mintaként szolgált. A német és az olasz típus merően más, mint francia, de a kelet-európai nemzetformák szintén egy külön típust képeznek, bizonyos vonatkozásokban eltérve a német és a francia modellektől. A nacionalizmuskutatással foglalkozó szakemberek három vagy négy típusát, nagy történelmi alakzatát különböztetik meg a nemzeti önértelmezésnek.

Mindig kell egy támpont, amely mentén a nemzeti önazonosságot értelmezzük. Nagy vonalakban: van politikai, illetve kulturális nemzet. Az elsőre jó példa francia modell, miszerint mindenki francia, aki a francia állam polgára. Itt tehát a nyelvi vagy kulturális kötelékek nem számítanak. Ez azonban nem ilyen egyszerű, hiszen már a francia forradalom idején kísérletek történtek a nyelvi homogenizációra. A kisebbségeket már akkor próbálták beolvasztani, franciásítani. Szóval lehet azt is mondani, hogy ez fajta nemzeti önértelmezés képmutató, mert a nyelv is valamiképpen fontos tényezőnek bizonyult a francia, úgynevezett »politikai nemzet« értelmezésben is. Nézeteim szerint ez azért történhetett így, mert a nacionalizmus keletkezése egybeesik a demokratikus rendszerek kialakulásával. Ezeknek a politikai rendszereknek a működése a lakosság politikai részvételét feltételezi, ezért hogy egy ilyen politikai rendszer megfelelően működjön, szükség volt a közös nyelvre, nevezetesen a franciára.

Nem véletlen, hogy a későbbi nemzeti önértelmezésekben, mint ahogy a németeknél, illetve a kelet-európai nemzeteknél történt, már dominál a nyelv és a kultúra. Szóval, a kultúrnemzeti koncepció az jóval elterjedtebb. Kultúrnemzet alatt értve azt, amikor a nyelv vagy a közös kultúra jelenti a nemzeti kohéziót. Leegyszerűsítve: román az, akinek román az anyanyelve, vagy szlovák, az akinek szlovák az anyanyelve...

– A magyar nemzeti önértelmezés melyik modellhez közelít?

–  Némelyest a kelet-európai mintát hozza a magyar nemzeti önértelmezés is, de akik az elemzésével foglalkoznak, mindig kiemelik azt a vonását, hogy ez a modell egyfajta kétértelműséget is hordoz magában. Már a reformkorban mindkét tényező hatott, egyszerre érvényesült a politikai nemzet, de ugyanakkor a kulturális nemzet kritériuma is. Ez egy magyar sajátosság, amely a 18. századi  történelmi feltételeknek tulajdonítható, vagyis nem volt önálló Magyarország, de azért a monarchia keretében létezett bizonyos politikai függetlenség. Ez a kettősség akkor keletkezett, de mindmáig hat.”