Spenót és Lackó 1993.

„Köszi a sok megköszönést a budapesti bringázásért ezekben a napokban. Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nem Kükü meg én voltunk az elsők, akik kitalálták hogy a teljesen reménytelen Budapesten is lehetséges bringázni, hanem Lackó és Spenót. Én enélkül még ma is hetente 1x, vagy már annyiszor sem ülnék biciklire. Igyekszem majd feltúrni azt a videókazit, amiben egy 93-as TV műsorban arról álmodoznak, hogy Budapesten bicikliutakat fognak építeni az akkor 2 fős cégük majdani profitjából. Ez persze sosem történhetett meg úgy ahogy akkor gondolták, de megtörtént egészen másképp. Mikor 99 telén ránk bízták a Hajtás Pajtást, kötelező feladatként kaptuk, hogy amit tudunk, tegyük meg a városi biciklizésért is. Mikor aztán beindult az úthenger, gyakorlatilag évi több héten át nem a munkámért, hanem a szükségszerűen munkaidőmben is végzett szervezésért kaptam tőlük a fizetésemet, a mindenféle segítségen felül. Mindezt úgy, hogy a Critical Mass szervezési elvei miatt ezt a CM felületeken tabu volt felemlíteni (hogy az aktivisták, önkéntesek vagy más jótevők ne érezzék azt hogy egy céget reklámoznak). Sokat írtam már arról, miért utálom a céges felelősségvállalásnak (CSR) még a kifejezését is. Elsősorban mert felelős cégek egyszerűen nem léteznek, mert nem is éreznek, legfeljebb felelős személyek. Másodsorban a lólábként kilógó arányok és a kamu miatt. Ennek épp az ellentéte Lackó és Spenót, akik közvetetten a vállalkozásuk teljes értékének több ezerszeresét mozgatták meg a kerékpározásért. Egyrészt most sem tudom ezt nagydobra verni a fenti okok miatt, de a teljes képhez legalább itt az ismerősök, barátok között hozzátartozik. Így vagyunk mi ketten Küküvel a »kerékpáros Budapest apukái«. Két másik ember, és az ő víziójuk hátán!”