Viccelnek a szocik

„Nézem a híradóban Lukács frakcióvezető-helyettest, amint sajtótájékoztatót tartva épp a terrorelhárítókon humorizál, mondván, ha csak kéthetente csinálnak hülyét magukból, már azzal sokat lendítenek az ügyeken, majd szóba kerül Luke Skywalker, a Halálcsillag, a Sötét Nagyúr a Közgéppel összehozva; értjük, miről van szó, a terrorelhárítás a héten megint lyukra szaladt, ámbár ezúttal tán nem éppen indokolatlanul, de legyen ez most mindegy.

Miközben a képviselő viccesen jól odamond, azon gondolkodom, hogyan gondolja ezt ő. A civilizáció általunk ismert fokán ma már munkamegosztás van, amelyben a viccelődés, noha állampolgári jog, elsősorban nem a politikusok dolga volna, vannak állástalan humoristák, vígjátékírók, magamfajta publicisták, nehogy már elvegyék a kenyerüket. Nekem egy politikus ne akarjon mindenáron mókamester lenni, ellenben hitesse el velem, hogy komoly ember, lehet rá számítani. (...)

Azért ez miféle politikusi munka? Ehhez nem kell pártapparátust fönntartani, bárki fel tud ugrani három centi magasra elkurjantani magát, hogy mondjon le. Miközben mi úgy tanultuk ugyebár, hogy a munkásmozgalom története teli van fáradságos és izzasztó aprómunkával, mert az Horthy alatt kevés lett volna, hogy köcsög Horthy, monnyál le. Azt viszont én láttam a saját szememmel, hogy az ellustult nyolcvanas években Lengyel László közgazdász egyedüli baloldali értelmiségiként az országban hetente járta a gyárakat, s munkások százaival beszélgetett a reformról, anélkül hogy ezt a rémületes szót kiejtette volna a száján, viszont egészen részletekbe mélyedve magyarázott, mert ez már érdekelte az embereket.”