„Ami még szégyenletesen hiányzik: a párt- és kampányfinanszírozás rendbetétele, valós előírásainak, kontrollmechanizmusának, garanciáinak és szankcióinak a megalkotása. Ezek nélkül nem csupán bűnös választási visszaélések, csalások történhetnek, de gazdasági-pénzügyi tekintetben már most eldöntöttnek látszhat a következő választás. Pecsovicsnak, pofozógépnek odaállni értelmetlen, beletörődni erkölcsi csőd is. Jelképes, hogy az eljárási törvényt a kormány nem veszi magára, hanem egyéni képviselői indítvány módján juttatja a parlament elé. 2010 nyara óta kormányzati önkorlátozás, belátás, a napi érdeken túlmutató gesztus nincs.
A fair versenyre képtelen, esélyegyenlőségre semmit nem adó kormányzati attitűd játszhat további lehetőségekkel. A demokratikus parlamenti ellenzék fogcsikorgatva asszisztál, igazi alternatíva híján egyszerre panaszkodik és bizakodik. Legalább előállna egy olyan igénnyel, hogy többpárti alapon vizsgálják felül az egyoldalú szisztémát. Előtárhatna olyan javaslatot, amely a tisztességes politikai versengés alfája és ómegája lehetne. Íme: erről tárgyaljunk, máskülönben forogjatok, süljetek meg a saját pecsenyétek zsírjában! Különben a szereposztás sporthasonlattal szemléltetve oda vezethet, hogy a bicikliverseny kiírója sportgéppel, a lehetséges titkos versenytárs háromkerekű triciklivel, a többi ellenfél csak szobabiciklivel állhat rajthoz.
A megszellőztetett lépesek bármely fajtája szükségtelen és aránytalan korlátozása volna a választójog alapelveinek, s paródiája a demokratikus legitimációnak. Mindhárom jogától megfosztanák a bizonytalan polgárt: részvétel, jelölés, választhatóság. A csalódottak, kiábrándultak távol tartása értelmetlen, primitív paternalista dölyf. Az okát kell megszüntetni a frusztráltságnak, nem a jogát elvenni, zárójelbe tenni a részvételnek. Demokratikus ellenzéki győzelem esetében pedig a mai »masszát« évtizedekre szóló, kiegyensúlyozott, a garanciákat érvényesítő újjal kell majd felváltani, mely megőrzi a rendszerváltás értékeit.”